Hirdetés

Dragon's Dogma: Dark Arisen PC teszt - jobb később, mint soha

|

Már megint egy francos remake! - morgolódhatnánk a Dragon's Dogma feltűnése okán, de jelen esetben nem lenne helyes kapásból leírni a Capcom alkotását.

Hirdetés

A játék eleddig konzolexkluzív volt, és bár nem éppen a kiadó legmenőbb sorozata, mindenképp megérdemli a figyelmet. Az mondjuk vitatható döntés, hogy teljes árú termékként érkezett PC-re a kis drága, de vegyük figyelembe, hogy ez a csomag tartalmazza az összes kisebb, fizetős konzolos DLC-t, valamint az egyetlen teljes estés Dark Arisen kiegészítőt. Így már talán megéri az árát, hiszen akit elvarázsol ez a gyöngyszem, hónapokig elkóborolhat Gransys világában.

Ma egy goblin, holnap a világ

A Dragon's Dogma abban a szerencsétlen helyzetben van most, hogy három év késéssel indul az olyan nevekkel szemben, mint a Witcher III. Ha szigorúak vagyunk, persze el is vérzik. Mert olyan kis kopottas. Nekem viszont - aki PS3-on anno rongyosra játszottam - olyan, mint a kedvenc melegítőm: itt-ott lyukas, a színe sem az igazi már, de el nem cserélném semmiért. A Dogma nyílt világa magával ragad, beszippant még ennyi idő után is. A Japánból érkezett szerepjátékok közül talán ez az, amelyik a legnyugatiasabbra sikeredett, legalábbis ami a látványt illeti; így még nagyobb kontrasztot mutat a sztori terén. Az ugyanis maradt vérbeli japán. Talán első látásra nem tűnik majd fel, de Gransys világát profi módon megalkották. A sztori viszont nincs agyonmagyarázva, sokszor csak állunk értetlenül, pedig ha beszélünk a népekkel, elolvasgatjuk az itt-ott fellelhető plusz infókat, lassan kialakul egy egészen élvezhető kép. Arról pedig ne is álmodjunk, hogy a nyilvánvaló főgonosz leverése után véget ér a játék, ekkor kezdődik csak igazán. Ahogy Mulder mondaná: az igazság odaát van. Elegendő kitartással lassan megfejthetünk minden titkot, itt-ott még azt is eldönthetjük, merre haladjon tovább a történet.

Kicsi szívem

Mivel a szerepjátékok alappillérei közül az izgalmas történet csak egy, nézzük, mi van még itt. Például a harc. A harcrendszer sutának tűnhet, de ne adja fel senki: nagyon profin átgondolt szisztéma ez, csak meg kell tanulni. A Monster Hunter-szerű műsorszám fénypontja, amikor hegynyi küklopszokra, kimérákra mászunk fel, hogy közelről tudjuk kiszúrni a szemét a dögöknek. Mágusként mondjuk ez a módszer nem javallott. Ilyenkor jön jól, hogy nem egyedül kelünk útra. Három társat is magunkkal cipelhetünk kalandozásaink során - őket "pawn" névvel illeti a játék (a sztoriból kiderül majd, hogy miért).

Egy társat örökbe kapunk, és teljesen megszabhatjuk, hogyan nézzen ki, milyen kasztja legyen, hogyan viselkedjen. Ez utóbbira általában nem figyelnek a népek, és ezért ekézik folyton az MI-t, pedig nem rossz az, csak tudni kell használni. Villámpélda: íjász társunknak ne adjunk "guardian" tulajdonságot, mert akkor a muksó csak körülöttünk szaladgál majd esztelenül, mert védene minket, csak éppen nincs olyan skillje, amit használhatna… rengeteg ilyen pawn szaladgál a játék világában. Na jó, de nekünk mi közünk ehhez? - kérdezhetnénk. Csak annyi, hogy négyfős brigádunk második két tagja egy másik ember pawnja. Hogy is van ez?

Amikor lepihenünk egy fáradságos nap végén, a játék feltölti a szerverre pawnunk adatait, amikor pedig egy másik játékos társakat keres, ezek közül választhat. Bölcsen tesszük, ha a nagy válogatásban nem a bőrtangás tinilányokat részesítjük előnyben - bár a legtöbb pawn sajnos ilyen -, hanem szemügyre véve a karakterlapot, az "inclination" részen nézelődünk először. Amennyiben ez passzol a pawn kasztjához, magunkkal is vihetjük új pajtásunkat. Pawnunk amúgy tanul is tőlünk, sőt a többi játékostól is. Egy nagyobb túra után visszatérve nemcsak hogy XP-t hoz haza cimboránk, de egyre otthonosabban is mozog a világban, sőt a szörnyek ellen bevethető technikákat is eltanulhat a többiektől. Egy idő után azt vesszük észre, hogy már nem is avatárunkra aggatjuk a legmenőbb hacukákat - amelyekből egyébként konkrétan több száz akad -, hanem pawnunkat pimplejük vadul, hátha elviszi valaki egy körre.

Pedig érdemes azért magunkra is gondolnunk, mivel nem egyszerű a fejlődésrendszer (sem). Egyrészt ugye minden levágott szörnyeteg után XP jár, ami egy idő után szintlépést eredményez. Viszont ez még nudli, mert az igazi sava-borsa a dolognak a különféle kasztok variálása. Összesen kilencféle karrier közül választhatunk, melyek között akadnak hibrid kasztok is. A lényeg: ahogy egyre jártasabbá válunk választott szakmánkban, nem csupán vadabbnál vadabb suhintásokat, varázslatokat tanulhatunk, hanem egyedi skilleket is. Ezeket pedig vihetjük magunkkal akkor is, ha kasztot váltunk.

Például a mágus nagyon hasznos egyén, mivel egyedül ő tud gyógyítani. Viszont mire elsüti a leghatékonyabb gyógyító mágiát, simán lepofozzák, ezért aztán nem árt, ha sorcererként megszerzi azt a képességet, amivel fele annyi idő alatt tud varázsolni. Kicsit kusza így leírva, de hamar bele lehet jönni, és okos tervezgetéssel nagyszerűen működő karaktert alkothatunk. Ez a pawnunkra is igaz; nem árt már az elején eldönteni, mi lesz belőle, ha nagy lesz. Eleinte ugyan könnyűnek tűnhet a harc, de akármikor belebotolhatunk például egy combosabb kimérába, amikor már igenis számít minden kis apróság. Főleg a végigjátszás után felbukkanó, tuningolt dögök képesek másodpercek alatt ledarálni kis csapatunkat.

A Dogma olyan, mint a hagyma

Technikai oldalról szemlélve nem kizárólag pozitív jelzők jutnak eszembe így hirtelen. Három éve még csodaszépnek számított a játék, de sajnos PC-n, 2016-ban ez már kevés. A textúrák homályosak, mint a köd Witchwood erdejében, a karaktermodellek elnagyoltnak tűnnek. Szerencsére megmenti az egészet a stílus, mert az viszont telitalálat - szerintem legalábbis. Gransys kissé szűkösnek tűnhet egy idő után - főleg a Witcher III hatalmas területe után -, ám a tájak egyediek, látszik, hogy a készítők minden egyes kanyont, barlangot úgy helyeztek el a térképen, hogy az odavalónak tűnjön. A messzeségben feltűnő romok, a sűrű erdők mind-mind arra várnak, hogy felfedezzük őket, de vigyázzunk, mert a szörnyek szintje nem idomul hozzánk, és a bájos csalitos mélyén sárkány pihenhet.

A játék zenéi érdekesek, van köztük néhány igazán fülbemászó darab, csak az a baj, hogy ötletszerűen játssza le őket a program, és ez néha fura hangulatot teremt. A szinkron viszont első osztályú; mindenki szépen beszél, és aki kíváncsi a sztorira, az nem csak a nevesített NPC-kkel társalog. A Dragon's Dogma tényleg olyan, mint egy hagyma, rengeteg réteget le lehet róla hámozni, és aki elég kitartó, nagyszerű élményben lesz része. Fedezze fel mindenki maga; érdemes.

Ügyfélszolgálati változás!
Dragon's Dogma: Dark Arisen
Aki nem játszotta PS3-on, mindenképpen pislantson rá.
Ami tetszett
  • Profin kitalált, nyílt világ
  • Nagyszerű harcrendszer
  • Ötletes multiplayer
Ami nem tetszett
  • Konzolos UI, menük, kopottas grafika
  • Kusza sztori
  • Post-game farmolás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)