Hirdetés

Dungeon Siege 3 - Az első képek

|

Befutottak végre az első igazi DS3 képek, amelyek megmutatnak egy keveset az Onyx motor képességeiből.

Hirdetés

Szép lassan elkezdtek szivárogni a Dungeon Siege 3-mal kapcsolatos anyagok és információk. Tegnap láthattunk egy teaser trailert, ami szokás szerint a semminél is kevesebbet mutatott, a hajnali órákban pedig kiadtak három képet is. Végezetül pedig az IGN megosztott olvasóival egy interjút, amelyben Rich Taylort, a játék projektigazgatóját sikerült mikrofon- pontosabban billentyűzetvégre kapniuk.



Ennek összefoglalóját alant olvashatjátok, a teljes interjút pedig itt találjátok.
 - Már jóval a fejlesztés 2009 elején esedékes kezdése előtt folytak tárgyalások a Square Enix és az Obsidian között a Dungeon Siege franchise sorsát illetően.
 -  A fejlesztők célja, hogy a PC-n népszerű akció-rpg kontrollerrel játszva is élvezetes maradjon, másfelől a történetmesélést korábbi játékaikkal egy szintre kívánják emelni.

Csökkentett költségvetésű augusztus 20-a.


 - A játékos által irányított karakter szerves része lesz a történetnek, kinek nehéz döntéseket kell hoznia kalandja során. Választásai befolyásolják, miként viszonyulnak hozzá társai, illetve a játék más szereplői. Egy kísérletező megoldásnak lehetünk majd tanúi, ugyanis minden döntésünk azonnali, illetve közép- és hosszútávon is ható következménnyel jár.
 - A karakterfejlesztés természetesen nem lineárisan zajlik, a játékos dönti el, milyen sorrendben szeretne hozzáférni az általa preferált karakterosztály különleges képességeihez. Akár egyetlen skillre is rá lehet gyúrni, ha úgy találjuk, az egészíti ki harmonikusan játékstílusunkat. Értelemszerűen ennek a taktikának érdemes alárendelni magunkon viselt csecsebecsék összeállítását is.

Két tonna csontot kérek, szeletelve.


 - A világ nem teljesen nyitott, egyes helyeken a dizájnerek által elképzelt módon zajlik a progresszió, míg másutt jóval nagyobb szabadságot kapunk a felfedezésre. A történet előrehaladtával egyre több helyszínre juthatunk el, amelyeket később is meglátogathatunk néhány kivételtől eltekintve.
 - PvP nem lesz, kooperatív multiplayer viszont igen.
 - Klasszikus fantasy környezet vár ránk (falvak, erdők, kripták, kazamaták, stb.), amelyek mindegyikét igyekeznek sajátossá varázsolni.



 - Típus és méret tekintetében számos különféle ellenség vár majd ránk, melyek közül az egyik képen a vodyanoi látható. E halszerű teremtmények már több játékban is felbukkantak. Ehb világában ezek a lények ott bukkannak fel, ahol elkorcsosult az emberek szelleme, s szabadon burjánzik a gonosz. Az ellenféltípusok egyébként régiónként változnak.
- A Dungeon Siege 3 konzolos és PC-s verziói között grafikai, valamint irányításbeli különbségek lesznek. A PC-s változat magasabb felbontással, több grafikai opcióval, valamint az egér és a billentyűzet kombójához idomított vezérléssel, illetve kezelőfelülettel érkezik.

 

 

 

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)