Új résszel bővül a Dungeon Keeper nyomdokain haladó sorozat

|

Idén ősszel ismét belefoghatunk tökéletes bázisunk megtervezésébe a Dungeons 3-ban, ami ugyan nem áll elő forradalmi ötletekkel, szinte minden téren többet nyújt majd, mint az előző rész.

Hirdetés

A játékosok megvetése mellett más problémái is akadtak az EA-nek a mobilokra kiadott Dungeon Keeperrel, így a széria rajongói a klasszikusból ihletet merítő indie csapatok játékaival próbálnak vigasztalódni. Idén ősszel pedig a War for the Overworld új kihívót kap ebben a versenyben.

Hirdetés

A Tropico-szériát kiadó Kalypso és a Realmforge Studios gondozásában érkezik a Dungeons 3, aminek a címéből könnyen kitalálhatjátok, hogy 2011 és 2015 után már harmadszorra készítenek új játékot a jól ismert formula alapján. Az első érdemleges infókat a tavaszi GDC-n várhatjuk, de addig is néhány alapvető infót és egy teaser trailert kaptunk. Ezek szerint a humoros bázisépítő stratégiában egy nagyjából húsz órás, húsz pályából álló kampány mellett kooperatív mód és a korábbinál még több megépíthető szoba és  hősök ellen elsüthető a képesség vár majd ránk. A megjelenés ősszel várható, PC mellett Xbox One-ra és PlayStation 4-re is.

Mit gondoltok, jó Dungeon Keeper-pótlék lesz a Dungeons 3?

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)