Hirdetés

Dwayne Johnson karácsonyi filmet forgat az Amazonnak

|

A Szikla régóta dédelgetett filmprojektjének már meg is van a rendezője.

Hirdetés

Dwayne "The Rock" Johnson korunk legfoglalkoztatottabb filmsztárjainak egyike. A pankrátorból lett színész jövőre tölti be az 50-et, de nem úgy tűnik, mint aki lassítani szeretne munkatempóján. Napokon belül láthatjuk a Netflixre érkező Red Notice című akció-vígjátékban Gal Gadot és Ryan Reynolds oldalán, jövőre pedig ő lesz Shazam nemezise, Black Adam, míg egy másik képregényes projektnek, a DC League of Super Pets című animációs filmnek a hangját kölcsözi Krypto, a szuperkutya szerepében. És ezek csak az épp forgatott, vagy már az utómunkálatok fázisában lévő projektjei.

Johnson emellett Robert Zemeckis rendezővel és Randall Wallace forgatókönyvíróval közösen szeretné tető alá hozni a The King című produkciót, amely Hawaii királyságának első uralkodójáról, Kamehameha Kūnuiākeáról szól majd, de szerepet vállalt a Nagy zűr Kis Kínában remake-ben is, valamint Shane Black dirigálása mellett egy Doc Savage adaptáción is dolgozik. Továbbá a Halálos iramban mellékszálának, a Hobbs & Shaw-nak a folytatása is tervben van.

Hirdetés

Várhatóan visszatér majd a Jumanji filmsorozat következő részében is, de nem ez az egyetlen mozi, amelyikben Jake Kasdan (Lawrence Kasdan fia) rendezői utasításait kell majd követnie, ugyanis Dwayne Johnson és Dany Garcia produkciós vállalata, a Seven Bucks megállapodást kötött az Amazon Studiosszal egy régi filmtervük megvalósításáról. Beszámolók szerint az utóbbi komoly licitháborút vívott azért, hogy filmre vihesse a Red One címet viselő, családbarát karácsonyi kalandként körülírt alkotást. Ráadásul Jen Salke stúdióvezető annyira el van ájulva a Hiram Garcia ötletén alapuló, a karácsony mítoszát a feje tetejére állító akció-kalandtól, hogy miközben agyba-főbe dicsérte a még csak papíron létező projektet és a Seven Bucks eddigi munkásságát, azt is hozzátette, hogy még csak egy hosszú és gyümölcsöző együttműködés kezdeténél tartanak.

A Red One forgatása 2022 elején kezdődik, de csak a következő évben, 2023 karácsonyán fogják bemutatni. A rendezői székben értelemszerűen Jake Kasdan foglal helyet.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)