Hirdetés

Dying Light 2 - a kampány és a későbbi extra tartalom is korrektnek tűnik

|

Nem csak a a játék hosszára derült fény, de a fejlesztők azt is elárulták, hogy a megjelenés után még sokáig adnak ki tartalmakat hozzá.

Hirdetés

Nagyon ígéretesnek tűnik a Techland parkour-zombis játékának folytatása, mely rengeteg téren próbálja felülmúlni elődje sikereit. Már bemutatkozott a játék komplex döntési rendszere és azt is elárulták a fejlesztők, hogy nagyjából négyszer akkora területen randalírozhatunk majd, mint a Dying Light első részében. Most arról kaptunk infókat, hogy mennyi időt tölthetünk majd el a zombik lepte területen fekvő emberi kolónia ügyes-bajos dolgait intézve.

Hirdetés

A fejlesztők azt ígérik, hogy a kampány hossza nagyjából megegyezik majd a korábbi részével, tehát 15-20 órát vesz majd igénybe, viszont azt is hozzátették, hogy egy open world játék esetében nehéz megsaccolni a pontos hosszt, hiszen mindenki a saját stílusa szerint jár-kel a rendelkezésre álló pályán; a Dying Light 2 az alkotók szerint több mint 100 órányi tartalmat tartogat majd nekünk, ha tényleg elmélyedünk a világban.

Azt is elárulták, hogy a megjelenés után még négy évig biztosan érkeznek majd új tartalmak a játékhoz, ahogyan történt az az első rész esetében is. Pontos részleteket ugyan még nem árultak el, de valószínű, hogy DLC formájában érkezik majd még kis bővítés a világhoz, új területekre barangolhatunk és új kihívásokkal küzdhetünk meg. 

A Dying Light 2 valamikor jövő tavasszal jelenik meg PlayStation 4-re, Xbox One-ra és PC-re, valamint az új generáció beköszöntével PlayStation 5-re és Xbox Scarlettre is.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)