Hirdetés

Dying Light 2 - következő generációs konzolokra is megjelenik

|

Sejteni lehetett, de most már teljesen biztos, hogy a PlayStation 4 és az Xbox One utódain is pörgethetjük majd a Techland játékát.

Hirdetés

A Techland immár hivatalosan is megerősítette, hogy cross-gen címként készül majd el a Dying Light 2, vagyis a játék PlayStation 5-re és a következő Xbox konzolra is meg fog jelenni.

Hirdetés

Pawel Rohleder, a Techland egyik technikai vezetője a WCCFTech-nek elmondta, hogy már a kezdetektől fogva úgy fejlesztették a játékot, hogy a jelenlegi és a következő konzolgeneráció gépeit is megcélozták vele. Egyelőre még nem árulták el, hogy mennyivel is fognak többet tudni az újabb masinákra érkező verziók, de ez nem is csoda, hiszen még a mostani legerősebb konzolok, a PlayStation 4 Pro és az Xbox One X esetében sem kötötték az orrunkra a pontos specifikációkat, egyedül annyit mondott el Rohleder, hogy 1080p-s felbontást fognak megcélozni - magyarul inkább a folyamatos játékélmény lesz a hangsúlyos, nem a 4K-ra csúsznak rá. 

A Dying Light 2 2020 első felében fog megjelenni PC-re, PlayStation 4-re, Xbox One-ra, és mint most kiderült, később a következő konzolgeneráció masináira is. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)