Hirdetés

A Hellraid a Dying Light DLC-jeként jelenhet meg mégis

|

A Techland pokoljárása mégsem külön játékként valósul meg, aminek a Dying Light rajongók örülhetnek a leginkább.

Hirdetés

Öt éve jelentette be a Techland, hogy határozatlan időre elhalasztják és visszaküldik a tervezőasztalra a Hellraid nevezetű projektjüket, amelynek lényege az volt, hogy egyedül vagy pajtásainkkal együtt gyilkolásszuk a pokoli lényeket különböző játékmódokon keresztül. A koncepcióból azóta sem lett semmi, mivel a Dying Light szériával volt elfoglalva a stúdió, de az ötletet nem hagyták veszni.

Hirdetés

A csapat most bejelentette, hogy a Hellraid a Dying Light DLC-jeként támad fel, méghozzá meglehetősen fantáziadús módon: a leírás szerint minden azzal kezdődött, hogy a túlélők egy furcsa áramkimaradásnak utána járva találtak rá a Tower alagsorában egy arcade gépre és bár egyikük sem emlékezett rá, hogy látták volna korábban a rejtélyes masinát, mégis felvitték, mit sem tudva a játék valódi természetéről. Ezen keresztül indulhatunk majd ördögi kalandokra, amely egy dungeont jelent új ellenfelekkel és fegyverekkel. Van már hozzá ízelítő is: 

A Hellraid DLC-re a nyár folyamán számíthatunk PC-re, PS4-re és Xbox One-ra.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)