Hirdetés

Két vadonatúj játékon dolgozik a BioWare

|

Az EA egyik illetékese a minap előadásában elmondta, mellett, hogy készül a Mass Effect, két vadonatúj IP is születik a BioWare kezei alatt. Meg azt is, hogy idén nem jön új Dragon Age.

Hirdetés

A tegnapi bejelentés után, miszerint az EA és a BioWare törölte a Shadow Realms névre hallgató 4v1 RPG-t, joggal tehetjük fel a kérdést, min dolgoznak ehelyett a stúdiónál. Nos, az EA részéről Blake Jorgensen ezt is tisztázta a Technology, Internet & Media Conference-en tartott előadásában.

Először is, csak hogy legyen min rágódnunk üres perceinkben, elhintette, hogy két új projekten is dolgozik a csapat, amik nem tartoznak meglévő sorozatokhoz, tehát új IP-ről van szó mindkét esetben. Arra persze még csak nem is utalt, mikor tudhatjuk meg, mik is lesznek ezek.

 

Természetesen muszáj volt kitérni az Inquistionnel újra szárnyaló Dragon Age szériára is. Jorgensen nem valószínű, hogy bárkit meglepett azzal a kijelentéssel, hogy 2015-ben nem jelenik meg új rész a sorozatban, de mindenképp lesz folytatás. „Ha a jövőre gondolunk, nagyon izgatottak vagyunk. A BioWare most nyert vele egy év játéka díjat a DICE Awardson. Nagyon örülünk a csapat sikerének, és izgatottak vagyunk a bennük rejlő lehetőségek miatt. Hatalmas potenciál van a Dragon Age-ben."

Mit gondoltok, milyenek lesznek majd a BioWare új játékai?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)