Hirdetés

Left 4 Dead 2 - The Passing DLC részletek, milliárdnyi megölt zombi

|

Márciusban kapjuk meg az első Left 4 Dead 2 DLC-t

Hirdetés

A jelenleg is zajló nagy Xbox 360-as rendezvényen az X10-en mutatta meg a nagyérdeműnek a Valve, hogy mire is kell számítanunk pontosan a korábban már megszellőztetett első, The Passing névre keresztelt Left 4 Dead 2 DLC-ben.

Azt már a legelső infók után is tudomásunkra juttatták, hogy a DLC-ben a L4D2 karaktereit terelgetve összefutunk majd az első rész főhőseivel, akik a várakozások ellenére nem lesznek irányíthatóak, de cserébe segítenek nekünk befejezni az új kampány harmadik pályáját. Az újonnan feltűnő fertőzött pontos megnevezése a Fallen Survivor, aki elzombulása előtt szentül megvolt győződve arról, hogy rajta nem fog a vírus, pedig de. Megölése esetén előfordulhat, hogy ejt maga után pár tárgyat, mint elsősegélycsomag vagy épp lőszer. A csomagban természetesen helyet kapnak majd új ütő-, vágó- és lőfegyverek, utóbbiak közül egy méretes gépfegyver fel is tűnik a mellékelt képeken, illetve egy online olvasható Left 4 Dead képregényre is kaptunk ígéretet.

További jó hír azoknak, akik leragadtak az első résznél, hogy számukra is úton van egy eddig meg nem nevezett új DLC, ám erről semmilyen további infót nem közöltek velünk. Ja! És van itt még egy érdekes kimutatás arról, hogy a második rész megjelenését követő két hónapban mennyi zombi is esett áldozatul a játékosoknak.

Ezek szerint a két hónap alatt 28,981,249,043 azaz huszonnyolcmilliárd-kilencszáznyolcvanegymillió-kettőszáznegyvenkilencezer-negyvenhárom halott halt meg megint, ami:

-4,26-szer annyi, mint a Föld teljes lakossága
-180 centis átlagmagassággal számolva egymás után fektetve őket tobb mint 1300-szor körbeérnék a bolygót
-egymásra fektetve (30 centivel számolva) 89841,8 kilométer magas lenne a hullatorony

A Valve mindenkinek köszöni az eredményes munkát!

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)