Hirdetés

Egy az űrben végződő trilógia lett volna az Assassin's Creed

|

A Ubisoft népszerű sorozata eddig is sok merész sci-fi koncepciót használt fel, de az eredeti tervek szerint még ennél is vadabb irányba mehetett volna a széria.

Hirdetés

Amikor az eredeti Assassin's Creedet bejelentette a Ubisoft, akkor még egyszerűen történelmi játéknak ismerhettük, ám hamar kiderült, hogy a keresztes hadjáratok idején játszódó sztorit egy izgalmas sci-fi történet foglalta keretbe, ami aztán minden következő epizóddal újabb őrületes fordulatokat hozott.

Mostanra már megszokhattuk, hogy fantasztikus koncepciók adják a széria gerincét, viszont egy PhD hallgató kutatásából most kiderült, hogy a trilógia eredeti tervei szerint még ennél is vadabb ötleteket álmodott meg Patrice Désilets és csapata.

Hirdetés

Lars de Wildt egy belga egyetem hallgatója, aki egy kutatómunka során a sorozat kitalálóját, Patrice Désilets-t, valamint a harmadik rész kreatív rendezőjét, Alex Hutchinsont is megkérdezte az eredeti trilógia létrejöttének körülményeiről. A kutató az interjúkból elég hamar összerakta, hogy a trilógia eredetileg elég extrém befejezést kapott volna:

"Röviden: a harmadik rész a jelenben oldotta volna meg a konfliktust, ahol Desmond minden felmenőjének tudását felhasználva legyőzte volna az Abstergo szervezetet. Továbbá a 2012-es apokalipszist követően Desmond és Lucy egy új civilizációt építettek volna fel valahol máshol, mint új Ádám és Éva."

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Désilets szerint az utóbbi ötlet egészen pontosan úgy valósult volna meg, hogy a két főszereplő egy űrhajón hagyta volna el a Földet, hogy otthont keressen az emberiségnek. Aki játszotta az első három részt, az persze tudja, hogy végül egy nagyon más befejezést kaptunk, hiszen a harmadik rész csak egy kicsit töltött több időt a jelenben, mint a megelőző epizódok, ráadásul Lucy már nem szerepelt a történetben.

Ettől függetlenül érdekes gondolatkísérlet lehet elképzelni, hogy merre is mehetett volna tovább a sorozat egy ennyire vad befejezéssel, hiszen az biztos, hogy erre sokkal nehezebben tudtak volna tartós franchise-t építeni, mint arra, amit végül kaptunk és talán pont ezért is lett így.

Ti mit gondoltok? Hogy tetszett volna, ha így zárul a trilógia?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)