Hirdetés

Egy darabig még nem fognak megszépülni a Marvel's Avengers hősei

|

A PS5-ös és Xbox Series X-es változatok csúsznak ugyan, de szerencsére azért így is lesz mód arra, hogy már idén élvezhessük a kalandokat az új konzolokon.

Hirdetés

A generációváltás küszöbén állunk, így több olyan érkező játékról is tudunk, amelyek PC mellett meg fognak jelenni a jelenleg használt konzolokra, de később az új masinákon is elérhetőek lesznek némileg szebb látvánnyal és jobb teljesítménnyel. Az már eddig sem volt titok, hogy az ősz elején debütált Marvel's Avengers esetében is érkezik majd egy felturbózott változat, ám a fejlesztők sajnos rossz hírt közöltek nemrég ennek kapcsán.

Hirdetés

A Crystal Dynamics ugyanis úgy döntött, hogy átrakja 2021-re a játék következő generációs változatának megjelenését, így jelen állás szerint idén sajnos már nem pörgethetjük a friss verziót PlayStation 5-ön, Xbox Series X-en és Series S-en. Ám ez nem jelenti azt, hogy teljesen nélkülöznünk kell majd a szuperhősöket az új konzolokon, ugyanis a visszafelé kompatibilitásnak hála a jelenlegi generációs verziót elvileg gond nélkül futtathatjuk majd rajtuk, ráadásul még teljesítménybéli javulásra is számíthatunk.

Az új verziók eltolásával együtt Kate Bishop októberre tervezett megérkezése is lekerült a napirendről, de elméletileg van rá esély, hogy még idén beköszönjön. A friss infókat tartalmazó bejegyzésében egyébként a stúdió feje, Scot Amos elismerte, hogy nem volt zökkenőmentes a Marvel's Avengers indulása, és akadtak olyan hibák, amelyek belerondíthattak a játékosok szórakozásába. Amos szerint ezek nem is egyeznek meg a Crystal Dynamics értékeivel, így hát csapatával együtt bocsánatot is kért a rajongóktól.

Egyébként a srácok továbbra is folytatni fogják a játék csiszolását, valamint az új funkciók bevezetését, és már be is számoltak néhány érkező újdonságról, amelyek között akad például egy pingelős rendszer. Október 22. és november 5. között pedig mindenképp érdemes lesz majd belépni a játékba, ugyanis ezen időszak során teljesen ingyen bezsebelhetünk egy mindenféle hasznos apróságot (köztük egy névtáblát) is tartalmazó pakkot. A fejlesztők ezzel a kis ajándékkal szeretnék kifejezni a hálájukat a rajongók támogatásáért.

Nektek hogy tetszik jelenlegi állapotában a Marvel's Avengers?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)