Hirdetés

Egy Diablo 2-játékos négy év grind után összeszedte az összes egyedi tárgyat

|

Egy speedrunner még 2016-ban indított egy Diablo II mentést, amit aztán több éven át pörgetett, hogy megtalálja a Szent Grált.

Hirdetés

Alex 'MrLlamaSC' Sementelli egy hatalmas győzelemmel zárta az áprilist. A speedrunner már négy és fél éve játszott egy Diablo II mentést azzal a céllal, hogy összeszedje a "Szent Grált". A grállista általában (és ez esetben is) tartalmazza az összes szettbe illő tárgyat és egyedi tárgyat, ami a Diablo II-ben megtalálható. Begyűjteni a kincseket nem egyszerű feladat, még akkor sem, ha kifejezetten erre építed a karakteredet.

Hirdetés

MrLlamaSC egy sorceresszel ugrott neki a kihívásnak, és kifejezetten a Magic Item Find értékének növelésére koncentrált. Mindezek ellenére még így is 2 évig tartott, hogy megtalálja a Mang Song's Lessont, ami az utolsó, szükséges egyedi tárgy volt a listáján.

A lenti felvételen láthatjátok Llama reakcióját:

A streamer idő közben azért több eredményt is elért, például felszintezte a karakterét 99-re, ami a Diablo II szinthatára, és amit évekig tarthat elérni. Llama a 2016 szeptemberében indított karakterével tavaly augusztusban lépte meg a 99-et (ehhez persze hozzátartozik, hogy emberünk nem a Diablo II-höz ragasztva töltötte az elmúlt 4 évet).

Nem nehéz elképzelni, hogy a Diablo II: Resurrected megjelenése után sokan megpróbálnak majd Llama nyomdokaiba lépni, és elkezdik majd pörgetni a Holy Grail kihívást. Ti nekivágnátok?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)