Hirdetés

Egy DLC hiányozni fog a Mass Effect Legendary Editionből

|

A szóban forgó Mass Effect DLC forráskódja már annyira hibás volt, hogy gyakorlatilag nulláról kellett volna újraírni az egészet.

Hirdetés

A Mass Effect Legendary Edition azzal az ígérettel csábítja a BioWare legendás trilógiájának rajongóit, hogy mindhárom játékot, illetve az azokhoz kapcsolódó összes DLC-t megkapják ráncfelvarrott látvány mellett, de ez sajnos ebben a formában nem teljesen igaz. Kiderült ugyanis, hogy az első Mass Effect egyik DLC-je, a Pinnacle Station hiányozni fog a csomagból. 

Kényszerű döntést hozott meg a csapat, mikor úgy határoztak, hogy ez a bővítmény kimarad a Legendary Editionből: a DLC forrásfájljai teljesen meghibásodtak, mára szó szerint használhatatlanná váltak.

Hirdetés

A Mass Effect Legendary Edition projektjét vezető Mac Walters elmondta, fájó pont nekik is a kimaradt DLC, mivel mindenképp beles szerették volna pakolni ezt is az új kiadásba.

A Pinnacle Station annakidején egy külsős csapat, a Demiurge készítette el, a BioWare pedig velük is felvette a kapcsolatot, hátha ott még megvannak az eredeti fájlok. Sajnos azonban kiderült, hogy már a Demiurge-nél lévő forráskód is meghibásodott, ezt sem tudják felhasználni.

Walters szerint nulláról kellett volna felépíteni a teljes DLC-t, ha pedig ezt meglépik, akkor nagyjából hat hónappal tolódik ki a fejlesztési idő. A Pinnacle Station egyébként nem bővelkedett tartalmakban, egy új helyszínnel és 13 harci scenarióval bővítette ki az első Mass Effectet. 

Fontos megjegyezni, hogy a hiányzó DLC-n kívül a Mass Effect 3 többjátékos módja sem került be a Mass Effect Legendary Editionbe.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)