Hirdetés

Egy fejlesztő szerint senkit nem hátráltat a gyengébb Xbox

|

A Warhammer: Vermintide játékok fejlesztője úgy véli, hogy a szakmának nincs félnivalója a Series S hardveres korlátaitól.

Hirdetés

Az ősszel megjelent next-gen konzolok palettája a Microsoftnak köszönhetően szokatlanul változatosra sikeredett, hiszen a redmondiak úgy döntöttek, hogy a Sonyval ellentétben nem csak az optikai olvasót spórolják ki az alap Xboxból. Így született meg a mezőny legolcsóbb ajánlata, a 113.990 forintos Xbox Series S, ami a tárhely mellett a memória és a GPU terén is kevesebbet nyújt, mint a drágább Series X.

A gép miatt azóta több fejlesztő, például az id Software, az Infinity Ward és a Remedy munkatársai is kifejezték aggodalmukat, attól tartva, hogy a gyengébb hardver hátráltatja majd a jelenlegi generáció lehetőségeinek kihasználását. Ez az aggály azóta is visszatérő elem a next-gen konzolokkal kapcsolatos diskurzusban, miközben az Xbox-projektet dirigáló Phil Spencer csak abban ért egyet a kétkedőkkel, hogy az eltérő konfiguráció mindenképp plusz munkát jelent majd a szakmának.

Hirdetés

A jelek szerint most végre egy támogatója is akadt fejlesztők között, méghozzá a Warhammer 40.000: Darktide-on dolgozó svéd Fathsark képében. A stúdiót vezető Martin Wahlund ugyanis a GamingBoltnak adott interjújában nemrég arról beszélt, hogy szerinte nem érdemes félni a gyengébb hardvertől:

"Míg az Xbox Series S egy újabb platform lesz, amin időt vesz igénybe a tesztelés és a minőségbiztosítás, sok fejlesztő manapság már jóval dinamikusabb hardver-ökoszisztámához szokott hozzá. Még a konzolokon belül is, ahol évek óta jelen vannak ugyanazon gépek eltérő kategóriái. Ahhoz, ahogy a Series S különbözik a Series X-től, számunkra sokkal könnyebb alkalmazkodni, mint például a PC-k sokszínűségéhez, vagy az előző konzolgenerációk közötti eltérésekhez. A kevesebb memória és a lassabb GPU olyan dolgok, melyekhez a legtöbb fejlesztő dinamikusan képes igazodni a felbontás és az effektek méretezésével, míg a különböző tárhelymegoldásokhoz vagy a jelentősen eltérő CPU teljesítményhez sokkal nehezebb alkalmazkodni. Összességében nem gondoljuk, hogy az Xbox Series S bármiben is jelentősen korlátozná a játékfejlesztés egészét."

Biztató szavak egy magabiztos embertől, a dolog egyetlen szépséghibája, hogy a Warhammer: Darktide Xbox/PC-exkluzív lesz, így a Fatshark korántsem nevezhető elfogulatlan partnernek. Az interjúból nem is maradt ki a Microsoft dicsérete, Wahlund kiváló partnerként jellemezte a redmondiakat, akikkel a jövőben további izgalmas projektekre készülnek. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)