Hirdetés

Egy kis meglepetés is érkezik az új Tomb Raider mellé

|

Rajongók ezreinek fókuszában áll a Crystal Dynamics által fejlesztett Tomb Raider reboot, de van még valami a háttérben, amiről egyelőre nem lehet tudni.

Hirdetés

Tavaly áprilisban futottak be a legelső információk Lara Croft következő, mindent átértékelő kalandjáról, a Crystal Dynamics akkor azt ígérte, hogy az új Lara sokkal emberibb lesz, harcol majd az életéért, vérzik, nem hihetjük azt róla egy percig sem, hogy emberfeletti képességekkel bír. Arca az érzelmi skála összes kivetülését megjeleníti majd, ami pedig a korát illeti, visszatérünk Lara tinédzser kiadásához. A Tomb Raider sztorijában Lara épp végez az egyetemmel, majd egy expedícióra indul az Endurance nevű hajó fedélzetén, de a hajó elsüllyed Japántól nem messze, egy szigethez közel. Lara az egyedüli túlélő.

De nem a kalandorkisasszony lenge ruhában kivitelezett akciója lesz az egyetlen fontos momentum idén, amelyre érdemes odafigyelnünk a Crystal Dynamics műhelyéből, ugyanis a csapat community menedzsere, Meagan Marie huncutul beavatott minket pár apró részletbe. Meagan egy blogon közzé tett posztban pletykálta el, hogy vért és verejtéket izzadva dolgoznak egy új címen a Tomb Raider mellett, amelyről már idén le szeretnék rántani a leplet. Nem lennék meglepve, ha az idei E3-on hullana le az ominózus fehér vászon…

A simán csak Tomb Raider névre hallgató reboot előreláthatóan PC-re, PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra lát napvilágot 2012 harmadik üzleti negyedévében.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)