Hirdetés

Egy MI élethűvé varázsolta a The Witcher 3-as NPC-ket

|

Hat éve jelent meg a The Witcher 3: Wild Hunt, a közössége azonban nem képes leállni az új tartalmak gyártásával.

Hirdetés

A 2015-ben megjelent The Witcher 3-nak még manapság sem kell sok dolog miatt szégyenkeznie, egy szegmense azonban elkerülhetetlenül fáradtnak tűnik, ez pedig a grafika. Ugyan nem lett az idő múlásával csúnya, már korántsem tűnik olyan korszakalkotónak, mint annak idején, a megjelenéskor.

Persze a játék fanjai a mai napig dolgoznak azon, hogy szebbé varázsolják a Wild Huntot, némelyik mod pedig annyira jól sikerül, hogy egy kicsit még zavarba is jövünk tőle.

Hirdetés

Ugyan az alábbi képek nem egy letölthető tartalomból származnak, mégis érdemes foglalkozni velük, hiszen ilyen élethű képeken még sosem láttuk a The Witcher 3 NPC karaktereit. A gutekx12 nevű reddit felhasználó tette fel az alábbi montázsokat, amiket egy MI segítségével készített.

Ugyan a képek elképesztően jól néznek ki, látszik, hogy valami nincs rendben. Például minden karakternek nagyon hasonlóak a szemei, ami az MI furcsa algoritmusa miatt történhetett. Gutekx12 megpróbálta a főhősök arcait is elkészíteni, elmondása szerint azonban ők bizarrul néztek ki, így inkább azokat nem osztja meg.

Ugyan a The Witcher videojátékos száláról egyelőre semmi újat nem tudunk, a sorozat tovább dübörög a Netflixen, amiről nem is olyan régen további információk és előzetes is érkezett.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)