Hirdetés

Egy nagyon cuki trailerrel jelenetette be a Capcom a Pragmata csúszását

|

Nehéz úgy haragudni egy játék késése miatt, hogy azt sem tudjuk miről szól. Mondjuk egy ilyen kisvideó után egyébként sem tudnánk.

Hirdetés

A Pragmata tavaly júniusban mutatkozott be egy Death Strandinget idéző trailerrel. A látottak alapján egy nagyon érdekes sci-fi világba csöppenünk majd, ahol hősünk lepusztult környezetben járkált, és összetalálkozott egy kislánnyal. Azóta sem derült ki, hogy miről szól a Capcom újdonsága, de a kíváncsiságunkat felkeltette.

A kiadó is nagyon jól tudja, hogy mostanra sokan már csak az apokalipszis közepén felbukkant gyerkőcre emlékeznek, vélhetően ezért is használták fel őt a projekt csúszásának bejelentésére.

Hirdetés

A lenti "trailerből" ugyanis kiderült, hogy a Pragmata a tervezett 2022-ről megjelenési dátuma 2023-ra változott.

A hivatalos közlemény nem volt túl bőbeszédű, de legalább egy új posztert is fűztek hozzá:

"A fejlesztőcsapatunk keményen dolgozik azon, hogy feledhetetlen játékélményt kínálhasson, de ehhez sajnos 2023-ra kellett áthelyezni a megjelenési időszakot. Addig is szeretnénk megosztani veletek egy új képet. Köszönjük a türelmeteket."

A Pragmata tehát valamikor 2023-ban fog befutni PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X|S-re.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)