Hirdetés

Egyelőre több mint 100 PS4-es játékkal van gond PlayStation 5-ön

|

Az előző generáció játékkínálatának túlnyomó részét különösebb nehézség nélkül futtathatjuk PS5-ön, ám akad számos olyan cím is, amelyik elindul ugyan, de közben kisebb-nagyobb hibákat produkál.

Hirdetés

Bár az X360 és a PS3 idején nem csináltak nagy ügyet sem a konzolgyártók, sem pedig a játékosok a visszafelé kompatibilitás kérdéséből, és egy generációval később is feltehetően csak azért került elő a téma, mert valahogy ismét vonzóvá kellett tenni az Xbox One-t.

Az elképzelés bevált, a másik táborban is egyre többen adtak hangot reményüknek, hogy az újabb generációváltás alkalmával a Sony is kiemelt figyelmet szentel a kérdésnek, nem kell majd feltétlenül megőrizni a régi gépet a nosztalgiázás kedvéért, elég csak a játékokat megtartani.

Teljesült a kívánságuk, bár ahogy a konkurencia gépein, úgy PS5-ön sem teljes körű a visszafelé kompatibilitás, akad pár renitens cím, amelyik egyáltalán nem indul el a Sony új konzolján, és mint kiderült, vannak olyanok is, amelyeket futásra tudunk bírni, ám egyelőre nem minden tekintetben hibátlanok.

Hirdetés

Utóbbiak listája száznál is több tételből áll, és a PlayStation Store-ban mindegyiket ellátták egy rövid figyelmeztető szöveggel, mely szerint hibajelenségekkel és nem rendeltetésszerű működéssel szembesülhetünk játék közben, továbbá hiányozhatnak egyes PS4-en elérhető funkciók.

Mivel a Sony saját rendszerében nem lehet az érintett címekre szűrni, alternatívaként a Githubra felkerült keresőt tudjuk javasolni, amennyiben kíváncsiak vagytok, hogy mely játékok működése lehet hibás. Ehhez válasszátok ki az UP régiót, majd írjátok be a keresőmezőbe a bootable kulcsszót.

A Kotaku például többet is megnézett, köztük az Assassin's Creed Syndicate-et, amelyről rövid ideig úgy tűnt, hogy le kell mondanunk róla PS5-ön. Tapasztalatuk szerint elindul, de az árnyékok viselkedése távolról sem normális.

Nem láttak észrevehető hibát sem a Grip, sem pedig a Pixeljunk Shooter Ultimate futtatása közben. Ellenben villódzást érzékeltek az Everybody's Golf alatt, amelyhez amúgy érkezik egy PS5-ös frissítés, lassulást produkált a Flinthook, valamint a Hellblade: Senua's Sacrifice nyitóanimációja helyenként furcsán homályos volt. 

Valószínűleg ezeket még nem javítja a mai PlayStation 5 rendszerfrissítés, de biztosak vagyunk benne, hogy a Sony tájékoztatni fogja a felhasználókat a kompatibilitást részletező aloldalán, mihelyst megoldódtak a gondok.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)