Hirdetés

Egyszerű és érthető okból csúsznak a nagy PlayStation 5-exkluzívok

|

A PlayStation feje, Jim Ryan igyekezett megmagyarázni, hogy miért késik több játék is.

Hirdetés

Tavaly ősszel debütált a PlayStation 5, és ugyan az időközben eltelt hónapok során megjelent már több exkluzív játék is a Sony új gépére, azért bőven akad még olyan, korábban bejelentett kaland, aminek premierje még odébb van. Eredetileg idén debütált volna még a Gran Turismo 7, ám időközben elcsúsztatták 2022-re, és a God of War folytatása is már csak jövőre jelenhet meg a tervek szerint, de a Sony Interactive Entertainment vezérigazgatója szerint okkal késnek a játékok.

Hirdetés

Jim Ryan egy interjúban beszélt arról, hogy jobb várni és végül egy remek játékot kézhez kapni, mintsem kapkodni, aminek a végeredménye egy játék, ami inkább csak rendben van vagy egész jó. A CEO szerint a játékosok a legjobb játékokra emlékeznek, és ezekből a címekből szeretnének folytatást látni, miközben a csak "okés" kalandok igazából senkit sem érdekelnek. Persze olykor előfordul, hogy nyomást helyeznek a fejlesztőkre, hogy időben elkészüljön egy alkotás, de általában nem "okés" játékokat akarnak, hanem a legjobbakat.

Kétségtelen, hogy az utóbbi években tényleg sok ütős PlayStation-exkluzívot kaptunk, és a PS5-re megjelent, házon belül fejlesztett alkotások is javarészt hozták az elvárt szintet.

Szerintetek kárpótolhatja a játékosokat a sok várakozásért egy ütősre sikeredett játék?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)