Hirdetés

Éjjelre váltott a CS:GO egyik legnépszerűbb közösségi pályája

|

Sokszor van olyan érzésünk, hogy a közösség többet tesz a CS:GO-ért, mint a fejlesztőcsapata.

Hirdetés

A Counter Strike: Global Offensive egyik legnagyobb erőssége, hogy a közössége hatalmas, ez által pedig jóformán végtelen mennyiségű plusz tartalom elérhető hozzá a Steam felületén keresztül. Ugyan a kinézetek termelését, érthető okokból kisajátította a Valve, pályák terén így is kiélhetik a kreativitásukat a játékosok.

A népszerű letöltések között kiemelt helyet foglal el az Insertion 2 névre hallgató pálya, mely egyaránt kínál kültéri és beltéri harcokat, miközben egy hangulatos atmoszférát tekint az aprólékos részletességével.

Hirdetés

A pálya idén jelent meg, a fejlesztő pedig nem tétlenkedik, máris egy új verzióval tűnt fel, mely a pályához nem, csak az időponthoz nyúl hozzá.

Az eddigi napfényes világosságot egy ködös este váltja fel, mely már magában nehezítő körülmény, hát még ha hozzávesszük, hogy a pályán jelentősebb fényforrás hiányában rengeteg, szinte korom sötét spot alakult így ki.

A sötét erdő, a leárnyékolt irodák és egyéb nehezen kivehető pozíciók miatt az új pálya még azoknak is kihívás lesz egy jó TDM alkalmával, akik az eredetit már kívülről-belülről ismerik.

Ha ti is szeretnétek kipróbálni, ide kattintva tölthetitek le.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)