Hirdetés

Ekkor leplezhetik le a következő nagy Xbox játékokat

|

Jeff Grubb tudni véli, mikor tartja meg következő nagy videojátékos eseményét a Microsoft.

Hirdetés

A VentureBeatnél dolgozó Jeff Grubb elég hiteles forrásnak számít videojátékos körökben, szóval ha nem is kell készpénznek venni azt, amit mond, azért eléggé megéri figyelni rá. Nemrég pedig egy podcastban arról beszélt, hogy idén a jelenlegi tervek szerint júniusban fog majd egy nagyszabású showcase-t, vagyis videojátékos bemutatót tartani a Microsoft.

Grubb egészen pontosan úgy fogalmazott, hogy az esemény jelenleg is szervezés alatt áll, az Xbox brand azon ügyködik, hogy különböző nagy külsős stúdiókat is be tudjon vonni a buliba, magyarul itt jelentsenek be komolyabb multiplatform címeket a kiadók - ezek mellett persze az immár temérdek fejlesztőcsapattal rendelkező Xbox család újdonságait is itt fogjuk látni.

Hirdetés

Mivel az E3-on 2022-ben is csak online lesz megtartva, ismételten egy olyan év áll az ipar nagyágyú előtt, mikor teljesen szabad utat járhatnak, saját rendezvényekben, önálló online show-kban gondolkodhatnak. Úgy fest, hogy a Microsoft pontosan így tesz. Persze nyárig még változhatnak a dolgok, de elég reálisnak tűnik, hogy tényleg júniusban robbantják a nagy bombákat, és ekkor zúdítják ránk a legújabb xboxos címeket.

Egyelőre megjelenési dátum nélkül árválkodik az As Dusk Falls, az Avowed, az Everwild, a Contraband, az új Fable és az új Forza Motorsport, a Perfect Dark, a Project: Mara, a Senua's Saga: Hellblade II, a State of Decay 3, valamint a The Outer Worlds 2 is, szóval bőven lenne miről mesékni.

Cseppet sem mellékesen immár a Bethesda és hamarosan az Activision Blizzard is az Xbox zöld zászlaja alatt sorakozik, szóval előkerülhetne a Redfall, a Starfield, a The Elder Scrolls VI, a Wolfenstein III, vagy a még cím nélküli, MachineGames-féle Indiana Jones projekt is. Activision Blizzard fronton sem lenne a rajongók ellenére pár bejelentés, ez is teljesen bizonyos, de itt ugyebár a felvásárlás még elhúzódik egy darabig.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)