Hirdetés

Elbúcsúzhatunk az évente érkező Call of Duty-részektől?

|

Régóta tartó trend szakadna meg egy ilyen döntés következtében.

Hirdetés

Talán nehéz elhinni, de az a nagy helyzet, hogy 2005 óta minden egyes évben megjelent egy új Call of Duty, és az Activision valószínűleg idén sem szakít ezzel a hagyománnyal.

Ám időközben a Microsoft is bekerült a képbe, aminek köszönhetően megváltozhat a helyzet, és úgy tűnik, hogy már az FPS-sorozat kiadójánál is elgondolkodtak azon, hogy fel kéne rázni egy kicsit a dolgokat.

Hirdetés

A Bloomberg úgy tudja, az Activision több magas beosztású munkatársa is tárgyalt már arról, hogy el kellene hagyni az évenkénti megjelenést. Lehet, hogy sokan nem örülnének, ha nem tudnának az ünnepek előtt hozzájutni az évi Call of Duty-adagjukhoz, de egy rövidebb szünet talán még jót is tenne az egész szériának. Elég csak például az Assassin's Creedre gondolni, ami szintén meg tudott újulni a Syndicate után.

Egyébként a beszámolók szerint az Activision alkalmazottjai alapvetően optimistán állnak ahhoz, hogy a Microsoft felvásárolja az egész kócerájt, ugyanakkor egyesek attól tartanak, hogy ennek következtében leépítések fognak következni.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Ti örülnétek annak, ha 2023-ban nem jönne Call of Duty, és egy év helyett legalább kettő telne el az új epizódok között??

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)