Hirdetés

Megvan, mikor jelenhet meg az Elden Ring?

|

Egy újévi üdvözlőlapon árulhatta el véletlenül a FromSofware, hogy mikor jelenik meg a George R. R. Martinnal közösen készített játékuk.

Hirdetés

A Souls játékok miatt híressé vált csapat nem halmoz el éppen sok információval arról, hogy mire számíthatunk következő játékuktól. A George R. R. Martin írói közreműködésével készülő alkotásból a nagyközönség egyelőre nem sokat láthatott egy CG előzetest leszámítva, most azonban a FromSoftware-től érkező újévi jókívánság magában rejthette a megjelenés hónapját. 

Hirdetés

Az üdvözlőkártyát a rajongóknak küldte ki a stúdió, nehezítő körülményként japánul, azonban a Google Fordítóban bízunk annyira, hogy a hónapokat még talán sikerül felismernie egy mondatban. A kiküldött email szerint az Elden Ring megjelenésére júniusban számíthatunk, amit egy korábbi szivárgás is megerősít, mely egy forgalmazó oldaláról származott.

Ha ez valóban így van, akkor már csak egy fél évet kell várnunk arra, hogy ismét belevághassunk a fejlesztőcsapat védjegyévé vált kemény kihívásokba. Persze a hivatalos megerősítést mindenképp érdemes megvárni, de ha valóban ilyen közel a megjelenés, akkor valószínű, hogy hamarosan többet is megtudunk majd a játékról.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)