Hirdetés

Elérhető a második Gears of War 2 frissítés

|

Megérkezetek a korábban beharangozott Gears of War 2 frissítések, végre búcsút inthetünk a csaló játékosoknak.

Hirdetés

A tegnapi nap folyamán részleteztük a függőben lévő Gears of War 2 frissítést, melynek hivatalos megjelenési dátumát ugyan nem voltak hajlandóak elárulni az illetékesek, igaz már teljesen lényegtelen, ugyanis minden GoW2 játékos számára elérhető a javítócsomag. A multiplayer vadászmezőkre kihegyezett batyu leszivattyúzása után remélhetőleg véglegesen megszabadulunk a programhibákat kihasználó, bűnbe esett felhasználóktól, akik láthatatlanul rohangálnak és lőnek halomra minden ártatlant, miközben tölténytárukban érdekes módon nem jelentkezik hiány. Emellett számos kisebb bogarat eltapostak, a frissítések teljes listáját megtaláljátok a lövöldözős játékszer hivatalos fórumában beágyazva. A Gears of War 2 jelen pillanatban több mint négymilliós eladott példánnyal büszkélkedhet, valamint Microsoft pontokért vesztegetett letölthető pályái elnyerték a legkeresettebb prémium letölthető tartalmak címét decemberben. Feltehetőleg ebben a hónapban is jól fog termelni, ugyanis az új kitüntetéseket kizárólag a letölthető arénákban lehet megszerezni.

gears2.jpg

 
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)