Hirdetés

Elhagyja a Blizzardot a dolgozói tiltakozások egyik főszervezője

|

A döntést bejelentő posztjában az cégvezető Bobby Koticknak is odaszúrt egyet.

Hirdetés

Az elmúlt hetekben ismét az Activision Blizzard zaklatási és diszkriminációs botrányától volt hangos a sajtó, miután a The Wall Street Journal megszellőztette, hogy a cégvezető Bobby Kotick nem csak tudott a cégnél fennálló toxikus légkörről, de hazugságok árán is igyekezett védelmezni a visszaélések elkövetőit.

A nyáron kirobbant skandallumban a vállalat dolgozói is aktivizálták magukat, megalapítva az ABK Workers Alliance nevű érdekképviseleti összefogást, amely két kivonulással is tiltakozott a fennálló viszonyok ellen. A mozgalom egyik főszervezője, Jessica Gonzalez nemrég bejelentette, hogy távozik a cégtől.

Hirdetés

A vezető tesztelemzőként dolgozó Gonzalez egy Slack-posztot tett közzé a Twitteren, amelyben azt írja, hogy a jólléte érdekében elfogadott egy ajánlatot, ami túl kedvező volt ahhoz, hogy visszautasítsa, ezért a játékipart maga mögött hagyva egy fintech cégnél folytatja karrierjét. Az Activision Blizzard kapcsán úgy fogalmazott, hogy elegendő "oktatással és tudatossággal" még remek hely lehet belőle, de ehhez rengeteg munka kell, ő pedig "mentálisan megsebesült" ebben a harcban.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A szöveg végén a CEO Bobby Koticknak is hagyott egy személyre szóló üzenetet, melynek tartalma nem igazán meglepő annak fényében, hogy Gonzalez neve mellett a #FireBobbyKotick, avagy a #RúgjákkiBobbyKotickot hashtag szerepel.

"A tétlenséged és a felelősségre vonás elutasítása nagyszerű tehetségeket űz el, a termékek pedig mindaddig megsínylik ezt, amíg el nem távolítanak a vezérigazgatói pozícióból. Ez talán nyersnek tűnhet, de évek álltak rendelkezésedre, hogy helyrehozd a kultúrát, és felismerd, hogy hol tart jelenleg a vállalat."

Kotick tehát nem teszi zsebre, amit Gonzaleztől kapott, akinek december 10. lesz az utolsó napja a Blizzardnál, ahol egyébként összesen valamivel több mint 2 évet töltött el.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)