Hirdetés

Elhalasztják a Stronghold: Warlords várostromait

|

A koronavírus-járvány miatt nem úgy halad a Stronghold: Warlords fejlesztése, ahogy a Firefly Studios szeretné.

Hirdetés

Huszonegy éves fennállása óta pár kivételt leszámítva minden figyelmét a Stronghold szériára fordította a brit Firefly Studios. Kaptunk a srácoktól ez idő alatt jobban és rosszabbul sikerült részeket is, ám abban mindegyik megegyezett, hogy játékmenetük elsődlegesen erődítmények felépítése és ostroma köré szerveződött. Nem kivétel ez alól a távol-keleti kulisszák közé helyezett Stronghold: Warlords sem, melynek megjelenését szeptember 29-re vártuk.

Hirdetés

Csakhogy mint már több alkalommal, ezúttal is közbeszólt a COVID-19 okozta pandémia, a fejlesztők osztottak-szoroztak és arra jutottak, hogy a kényszerből megváltoztatott munkamódszerek mellett képtelenek tartani a korábban kiszemelt időpontot. Emiatt fájó szívvel ugyan, de a halasztás mellett döntöttek, minek következtében egészen 2021. január 16-áig kell várnunk arra, hogy tigriseket is bevessünk az ütközetek során, amelyekben mongol, japán és kínai seregek csépelik egymást Ázsia keleti végeinek más népeivel egyetemben.

"Már majdnem elkészült a Warlords, és öröm vele játszani. Már a tesztelés és kiegyensúlyozás fázisában tartunk, egyszerre szórakoztat és nyújt kihívást is a játék. Nagyon odafigyelünk minden részletre, amit még nem érzünk tökéletesnek, emiatt - különösen az adott körülmények között - több időre van szükségünk. Meggyőződésünk, hogy januárra hibátlan állapotba tudjuk hozni. Büszkék vagyunk mindarra, amit már eddig is elértünk vele, de még nincs itt az ideje, hogy a világnak is megmutassuk. Remélhetőleg kitartotok mellettünk, mert garantáltan megéri a Warlordsra várni."

Simon Bradbury, a Firefly Studios kreatív vezetője ezekkel a szavakkal indokolta a csúszást és igyekezett bátorságot önteni a bejelentés kapcsán elanyátlanodott rajongókba.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)