Hirdetés

Elite: Dangerous - nagy javítással indul majd az év, de bétázni már idén is lehet

|

Régóta fennálló problémákat terveznek orvosolni a fejlesztők, ehhez pedig a közösség segítségét kérik. Egy kattintással részt vehettek a javítás tesztelésében.

Hirdetés

Az Elite: Dangerous egy méretes hibajavító csomagot fog kapni 2020. januárjában. A tapasz rengeteg, régóta fennálló és a játékot megkeserítő hibát távolít majd el, többek közt azt, hogy a program nem áll le rendesen és a feladatkezelőt kell bevonni a folyamatba. Ez azonban még messze nem minden.

Hirdetés

Javítják azt is, hogy a Galaxy Map nem választja ki a rendszert, amit kerestünk, a kép furán torzul egy screenshot lövése után, a billentyűzet nem működik, és további, hasonló apróságokat. A januári frissítést november 27-étől bétatesztelhetik a játékosok , ehhez pedig annyit kell majd tenniük, hogy az Elite indítófelületén kiválasztják a januári frissítés bétáját.

A Frontier azt tervezi, hogy a közeljövőben a konzolos játékosokat is bevonja a tesztelésbe valahogy, de egyelőre csak PC-n fog élni a lehetőség. Direkt megkérték a tesztelőket, hogy minden egyes kis apróságot jelentsenek be, így segíthetik majd a munkájukat. Ti beszálltok majd?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)