Hirdetés

Előrehozhatják az idei Call of Duty megjelenését

|

Pletykák szerint a Vanguard nem éppen kiemelkedő eladásait feledtetné az Activision a következő Call of Duty korai kiadásával.

Hirdetés

Ugyan a karácsonyi szezonban hagyományosan bankot robbantott az utóbbi bő másfél évtizedben az Activision, általában a Call of Dutynak köszönhetően, idén nem biztos, hogy olyan fényes lesz majd a negyedik negyedévről szóló pénzügyi beszámoló. Közvetlenül a rajt után komoly visszaesésről adtunk hírt az eladások tekintetében, ez pedig egy friss pletyka szerint a sorozat következő epizódjára is hatással lehet.

Hirdetés

Tom Henderson, aki tavaly ősszel arról számolt be, hogy az EA arra utasította a DICE-ot, hogy a 2019-es Call of Duty: Modern Warfare képére formálják át a Battlefield sorozatot is, most arról írt, hogy az Activisionnél is minél hamarabb meglovagolnák az Infinity Ward játékának sikerét. Mivel a 2022-es CoD kiadásában ismét a szériát elindító stúdió a soros, sokan már tudni vélik, hogy Price százados és csapata legutóbbi történetének közvetlen folytatását kapjuk majd, Henderson friss tweetje szerint pedig az alkotók azon dolgoznak, hogy ezzel a lehető legkorábban hype-ra cseréljék a viszonylagos Vanguard érdektelenségét.

Hatalmas eltérést azért ne várjatok a megszokott Call of Duty ciklustól, a tweet szerint ez annyit jelent, hogy november helyett már októberben a polcokra kerülhet az új Modern Warfare játék, amit a CoD: Warzone egy jelentős frissítése is szorosan követne. Ez utóbbival kapcsolatban egyébként vannak kétségeink, látva, hogy a Vanguardot a battle royale-ba integráló pálya, a Caldera is csak decemberre készült el.

Ráadásul az ingyenes lövöldéért elsősorban felelős Ravennek a csalók problémája mellett saját belső válságával is ideje lenne szembenézni.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GameStar közösség tagja? Gyere a GameStar Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Hogy tényleg előrehozzák-e a következő CoD megjelenését, az Henderson szerint nyáron derül ki, ugyanis ekkor jelenthetik be a következő részt. Addig is a Sledgehammer még megpróbál néhány példányt eladni a Vanguardból 2022-re tervezett újításokkal is.

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)