Hirdetés

Elsírta magát az egyik PlayStation vezető

|

Japán és Dél-Korea kapcsolata nem a legfényesebb, de a PlayStation 4 mégis megjelent Szöulban, az iránta tanúsított érdeklődés pedig meghatotta az üzletág helyi vezetőjét.

Hirdetés

A megjelenések alapvetően érzelmes események. Amikor az ember érzi, hogy itt most valami elkezdődik, valami, ami évekre megváltoztatja az ipart, ami előkészítésének ő is részese volt, kellemesen meleg érzés hatja át.

Shiro Kawauchi a Sony Computer Entertainment Korea vezetője. A konzol dél-koreai megjelenése során japánul mondott köszönetet minden megjelent fanatikusnak, beszélt arról, hogy a rajongók már napokkal a megjelenés előtt képesek voltak sorban állni, és hogy hogyan találkozott országjárása során a gamerekkel. „Őszintén köszönöm, hogy eljöttetek ebben a hidegben. Mindannyiótokat szeretlek. Ti is mutassátok meg a PlayStation 4 iránti szereteteket, ha kérhetem. Köszönöm!” - mondta Kawauchi, miközben könnyek törtek ki szeméből. Nem kell japánul (vagy koreaiul) tudni ahhoz, hogy átérezzétek, mennyi érzelem hatja át az úriembert, aki maga is meglepődött, hogy a PC-központú Dél-Koreában mennyien szeretnének maguknak konzolt. Az alábbi videóban 50 perc körül láthatjátok a kapcsolódó eseményt, de ha van kedvetek és időtök, nézzétek meg a teljes, három órás megjelenési ceremóniát.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)