Hirdetés

Elvileg már készül is a The Outer Worlds folytatása

|

Nem túl meglepő módon új játékkal bővülhet a The Outer Worlds franchise, de egyelőre még nem erősítették meg hivatalos források az új részét.

Hirdetés

Sokan azonnal a szívükbe zárták a The Outer Worldst, hiszen ez a szerepjáték kétségtelenül a régi Fallout epizódok hangulatát idézte meg. Nagyon úgy tűnik, hogy a 2019-es RPG egy egész új sorozatot indított útjára, és már készül is a következő felvonás. Legalábbis erről írt Daniel Ahmad, aki nagyjából megbízható iparági forrásnak számít. 

Az alábbi tweet persze elég távol áll még egy hivatalos bejelentéstől, ennek tükrében érdemes a helyén kezelni a dolgokat, és nem egyből bontani a pezsgőt. Ettől függetlenül ésszerű döntésnek tűnik a franchise bővítése, hiszen az első részt a kritikusok és a játékosok is szerették. 

Hirdetés

Időközben persze az is fontos tényezővé vált, hogy a The Outer Worldsért felelős Obsidiant a Microsoft felvásárolta. Így míg a 2019-es játék Xbox One és PC mellett PlayStation 4-re és Nintendo Switchre is megjelenhetett, könnyen lehet, hogy a következő rész már csak a Microsoft konzoljait és a Windows 10-es PC-ket célozza meg. Ez teljesen érthető döntés lenne, a Microsoft nem véletlenül kezdett nagybevásárlásba, kezdeni is akarnak valamit a megszerzett stúdiókkal. 

Az Daniel Ahmad tweetjéből sem derült ki egyelőre, hogy az új játék közvetlen folytatás, vagy inkább valamiféle spin-off lenne-e esetleg. A fejlesztés elvileg még nagyon korai szakasznál tart csupán.

Érdemes még megjegyezni, hogy a The Outer Worlds alig pár nap múlva, egészen pontosan október 23-án érkezik meg Streamre. Ha esetleg eddig azért vártatok a játékkal, mert mindenképpen a Valve platformján keresztül akartátok beszerezni azt, akkor itt a lehetőség erre. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)