Hirdetés

Ennyi játék fut már gond nélkül a Steam Decken

|

Kevesebb mint egy éve jelent meg a Valve saját hordozható hardvere, a Steam Deck, de máris újabb fontos mérföldkőhöz érkezett a támogatottságot illetően.

Hirdetés

Hosszas várakozás után idén tavasszal végre kezükbe vehették a játékosok a Valve hordozható PC-jét, amellyel menet közben is játszhatunk a steames könyvtárunk szinte bármelyik elemével. A fejlesztőcsapat azóta is fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy minél több játék hivatalos támogatottságot kapjon a hardveren, most pedig egy újabb, igen szép mérföldkövet sikerült elérni.

A SteamDB adatbázisából kiderül, hogy már 2709 játék tartozik a Valve által ellenőrzött játékok kategóriájába, 4415 pedig a játszható csoportba tartozik, ami azt jelenti, hogy már több mint 7000 játék élvez valamilyen hivatalos támogatást a Steam Decken.

Hirdetés

Ez önmagában szép szám, de azt is fontos megjegyezni, hogy több mint százezer játék van a Steamen, így a nem ellenőrzött játékok között is szép számmal lehetnek olyanok, amelyek egyébként gond nélkül futnak az eszközön.

Kevesebb mint egy évvel a megjelenés után ez egy nagyon szép eredmény, ennek tükrében pedig nem csoda, hogy a Valve már el is kezdte tervezgetni a Steam Deck következő generációját.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)