Hirdetés

Ennyit fog fejlődni a Marvel's Spider-Man PS5-ös változata

|

Peter Parker 2018-as kalandja nem csak simán megjelenik a next-gen PlayStation konzolra, fejlesztenek is rajta.

Hirdetés

Akár kitartunk a PlayStation 4 mellett, akár már a megjelenéskor fejest ugrunk a Sony következő generációjába, akkor sem maradunk ki az önálló játékként érkező Spider-Man: Miles Morales-ből, ugyanis az Insomniac mindkét masinára ki fogja adni (ahogy a Horizon Forbidden Westet és a Sackoby - A Big Adventure-t is). 

Aki PS4-re megveszi, később ingyen játszhat vele PS5-ön is, valamint lesz hozzá egy Ultimate Edition, mely az alapjáték remasterét (illetve a The City That Never Sleeps DLC-ket és három új pókjelmezt) is tartalmazza.

Hirdetés

Ezt a remastert viszont nem egy szimpla újrakiadásként kell elképzelni, az Insomniac fejlesztői igyekeztek kihasználni az erősebb hardver lehetőségeit. Ennek köszönhetően a Marvel's Spider-Man továbbfejlesztett fényekkel, tükröződéssel, árnyékokkal és karaktermodellekkel (a feltuningolt bőr, szem, haj és arcanimációknak hála), valamint ray tracing támogatással érkezik PS5-re, de nem elhanyagolható a 60fps sem.

Emellett több NPC-t és kocsit láthatunk majd kirajzolódni a távolban, valamint az új DualSense kontroller haptikus visszacsatolásával és a konzol 3D hangzásával új élmény lesz New Yorkban hálóhintázni. 

A Spider-Man: Miles Morales és az alapjáték remastere is a PlayStation 5 nyitócímei között kaptak helyet, november 19-én rajtolnak el. 

Ügyfélszolgálati változás!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)