Hirdetés

Ennyit változott a Dying Light 2 grafikája a 2018-as E3-hoz képest

|

A Techland némileg visszafoghatta a város részletességét a teljesítmény érdekében.

Hirdetés

Annak ellenére, hogy számos hibát fedeztek fel a játékosok benne (csak az első frissítés több mint ezret javított közülük és a fejlesztőcsapat már dolgozik a további patcheken is), a Dying Light 2 Stay Human hatalmas sikert aratott PC-n, és elnézve azt, hogy a mögötte álló stúdió mennyi tartalommal készül a következő évekre, valószínűleg egyre több játékost szippant majd magába. Egy új játék megjelenésekor azonban mindig felbukkannak olyan videók is, amik igyekeznek rámutatni arra, hogy ha valóra válnak a fejlesztők ígéretei, akkor milyen lehetett volna a végeredmény. 

Mindannyian emlékszünk még a Marvel's Spider-Man pocsolyás ügyére, ahogyan a Cyberunk 2077 megjelenés előtti és utáni állapotára is, az összehasonlítást pedig nem kerülhette el a Dying Light 2 sem.

Hirdetés

Egy YouTuber, bizonyos Nick930 arra vállalkozott, hogy összeveti a 2018-as és 2019-es E3 során prezentált változatot azzal a verzióval, ami végül a boltokba került, kifejezetten a PC-re fókuszálva, a ray tracing effekteket maximálisan kihasználva. Mint látható, van, amiben fejlődött a játék (mint a karaktermodellek vagy az élettel telibb színek), viszont olyan is van, ami visszalépés (az expók során egy valósághűbb, sűrűbb, jobb fényekkel rendelkező várost láthattunk). A legszembetűnőbb az a küldetés, amit a 2019-es E3-on mutattak be, ezen lehet a legjobban összehasonlítani, hogy milyen volt a játék és milyen lett. Íme:

A Dying Light 2 Stay Human már elérhető PC-re, PS4-re, PS5-re, Xbox One-ra és Xbox Series X|S-re, de Nintendo Switchre csak később jön. Olvastátok már róla az első benyomásainkat? Érdemes. 

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)