Hirdetés

Érdekes új ellenfeleket vetít elő a Marvel's Avengers befejezése

|

Nem teljesen világos a Marvel's Avengers kampányának lezárása? Elmagyarázzuk, egészen pontosan mit is láthattatok a fináléban.

Hirdetés

Mondanom sem kell, hogy a következő sorok durván spoileresek lesznek, így csak és kizárólag azok folytassák az olvasást, akiknek ez nincs káros hatással a vérnyomására, vagy pedig már túl vannak a Marvel's Avengers kampányának végigjátszásán. A következőkben ugyanis épp arról lesz szó, hogyan zárult le a sztori és ez milyen jövőképet vetít előre. 

Hirdetés

Miután a Bosszúállók csapata, illetve egészen konkrétan Ms. Marvel lenyomta MODOK-ot, még egyáltalán nincs vége a kalandnak. Ekkor nyílik meg a teljes kooperatív multiplayer mód, amely során még mindig az AIM ellen kell harcolunk. Igen, MODOK már nincs a képben, helyét viszont átvette Monica Rappichini, aki a nagyfejűnek hála már maga is szuperképességekkel rendelkezik: klónozni tudja magát, sőt a jelek szerint ezt a tudást a szervezet más alanyok esetében is hasznosítani képes: Taskmastert és Abomination is sokszorosították, ezzel magyarázza a játék azt, hogy ezer és egy alkalommal újra le kell majd nyomnunk ezeket a bossokat. A Bosszúállók előtt még hosszú út áll, míg végül ténylegesen visszanyerhetik a társadalom bizalmát, ment közben pedig az Inhumans lázadóinak és a SHIELD ügynökeinek is segítenek. Továbbra sem tudjuk, mi lett Nick Fury sorsa, erre majd csak a DLC-k adhatnak választ. 

Az pedig már most lehet sejteni, hogy az AIM legyűrése után legközelebb kikkel gyűlik meg a Bosszúállók baja: az utolsó nagy csatában MODOK ugyebár át veszi az irányítást egy hatalmas robot, egy úgynevezett kree sentinel felett, ami végig San Francisco mellett pihent a víz alatt. Nos, miután Ms. Marvel kiütötte az óriást, és mindenki elhagyta a helyszínt, a kree sentinelből egy furcsa, zöldes fényt árasztó kis szerkezet lőtte ki magát és távozott a világűrbe. 

Elég egyértelmű, hogy ez valamiféle jeladó,  ami a kree fajt hivatott értesíteni arról, hogy az egyik őrszemük elesett. Tudjuk, hogy a kree-khez szorosan kapcsolódó Marvel Kapitány is létezik a játék univerzumában (a prológus alatt Amerika Kapitány tesz arról említést, hogy ő épp bolygón kívül tartózkodik), szóval simán elképzelhető, ő is csatlakozik majd a csapathoz akkor, mikor minden bizonnyal megérkezik a Földre a kree inváziós flotta, akik utána akarnak járni, mi történt egészen pontosan azzal a kedves mechanikus óriással. Kíváncsian várjuk, mi sül majd ki ebből, és tényleg beigazolódnak-e a tippjeink.

A Marvel's Avengersről készült tesztünket egyébként már olvashatjátok ide kattintva.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)