Hirdetés

Eredetileg gyökeresen máshogy alakult volna a God of War Ragnarök sztorija

|

Egy érdekes kulisszatitokba avatták be a közönséget a sikerjáték készítői.

Hirdetés

Most ugyan épp a toplistákat letaroló Hogwarts Legacy körül zakatol a hypevonat, de közben az őszi szezon sztárja, a PlayStation-exkluzív God of War Ragnarök is remekül van, hiszen a fejlesztő Santa Monica Studio nemrég mondott köszönetet a rajongóknak, akik már több mint 11 millió példányban húzták be Kratos és Atreus második közös kalandját. Ez persze nem is csoda, hiszen egy kiválóan sikerült játékról beszélünk, ami vélhetően még sokáig témát ad majd a gaming-közösségnek, pláne, ha egyszer befut a várva várt PC-s verzió. A MinnMax csapata nemrég egy videós interjúval szolgálta ki a széria rajongóit, ami egy érdekes kulisszatitkot tárt fel.

A beszélgetés vendége Matt Sophos, a Ragnarök narratív rendezője, valamint a történet első számú felelőse, Richard Gaubert voltak, akik arról meséltek, hogy a korai tervek szerint egészen máshogy alakult volna a játék cselekménye. Figyelem: a továbbiakban erősen spoileres bekezdések következnek, így ha még nem ugrottál neki a Ragnaröknek, olvasd inkább egy másik cikkünket, mondjuk a The Witcher 3 vaginás balhéjáról.

Hirdetés

Na szóval, a készítők eleinte úgy tervezték, hogy Thor tényleg megöli Kratost a játék eleji ütközetben, akit Atreus hozott volna vissza az életbe, ám csak 20 évvel később, vagyis már a teljesen felnőtt srác oldalán folytattuk volna a kalandot. Mint ismert, ez végül máshogy alakult: Thor ugyan a 2018-as God of War próféciáját beteljesítve valóban végez Kratosszal, de fel is támasztja, és minden megy tovább a maga medrében. A Santa Monica Studiónak pedig jó oka volt arra, hogy így döntsön:

"Már a történet kidolgozása során tudtuk, hogy azt szeretnénk, ha a sztori a dolgok elengedéséről és a változásról szólna. Mivel az északi mitológia a sors és a próféciák körül forog, inkább azt akartuk mondani, hogy 'ez baromság, semmi sincs megírva, amit ne lehetne meg nem írttá tenni, mert amíg hajlandó vagy változni vagy változtatni az életeden, addig nem vagy a sorshoz kötve'. Amikor már tudtuk, hogy ez az a történet, amit el akarunk mesélni, arra is rájöttünk, hogy Kratos nem halhat meg, mivel az olyan lenne, mintha azt mondanánk, hogy nem tud megváltozni, ez pedig szívás lett volna"

- mesélte Matt Sophos, a narratív rendező, mi pedig nem is szeretnénk vitázni vele, hiszen a God of War Ragnarök sztorija úgy kerek, ahogy van. A fejlesztők ugyanakkor a játék egyik olyan aspektusára is reflektáltak, ami nem mindenki tetszését nyerte el.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Egészen pontosan a szószátyár mellékszereplőkről van szó, akik sokak szerint túl segítőkészek, amikor a kirakósok megoldásán törjük a fejünket. Ezzel kapcsolatban Sophosék azt mondták, hogy a playtestek során egyáltalán nem kaptak ilyen visszajelzést, így végül csak a megjelenés után szembesültek a dologgal. A teljes interjút az alábbi videóban tudjátok visszanézni:

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)