Hirdetés

Érkeznek a kompetitív szezonok az Age of Empires 4-be

|

A játék fejlesztői megosztották a terveiket az idei évre és bejelentették, hogy idén kezdetét veszi a játék első kompetitív szezonja is.

Hirdetés

Hosszú várakozás után tavaly végre feltámadt a nagy múltra visszatekintő Age of Empires-sorozat és megjelent az Age of Empires 4. A játék a sajtó és a rajongók tetszését is elnyerte, de a siker ellenére a Relic Entertainment nem ült a babérjain, hanem rögtön elkezdett javításokon és újabb tartalmakon dolgozni, most pedig bejelentették a terveiket az idei évre, melyből kiderül, hogy 2022-ben a kompetitív játékosokra is szeretnének jobban odafigyelni.

A fejlesztők az Xbox saját blogján osztottak meg egy új bejegyzést arról, hogy mit is terveznek az idei évre: elmondásuk szerint a tavalyi évben rengeteg hasznos visszajelzést kaptak a közösségüktől és ezeket számításba véve alkották meg azt a roadmapet, amely az elkövetkező 5-6 hónap fontosabb állomásait tartalmazza.

Hirdetés

A roadmap egyik legfontosabb eleme egyértelműen az, hogy idén elkezdődnek a Ranked, vagyis kompetív szezonok, amelyekből januárban egy publikus ízelítőt is adnak majd a fejlesztők azoknak, akik tagjai a játék Insider programjának.

Természetesen nem csak a versengésre vágyó játékosoknak érdemes kísérni a tervet, ugyanis sok más javítás is újdonság is érkezik majd, mint pl. a content editor béta verziója, új kihívások és különféle felhasználói élményt javító újdonságok.

Nektek hogy tetszik? Van valami, ami szerintetek nagyon hiányzik a játékból?

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)