Hirdetés

Erőszakos játékok - a cigarettához hasonló adók és figyelmeztetések kellenek

|

Ezt gondolja DebraLee Hovey, connecticuti törvényhozó, aki szerint a videojátékok a hibásak az iskolai mészárlásokért.

Hirdetés

A labda ismét azok térfelére került, akik szerint a videojátékok állnak az erőszakos bűncselekmények hátterében. Most DebraLee Hovey szeretné átütni, de magát találta arcon vele.

A hölgy szerint számtalan tanulmány bebizonyította, hogy a videojátékok hatására különösen a gyerekeknél és a tiniknél jól láthatóan növekszik az agresszív viselkedés gyakoritása és mértéke. Ő ugyan egyet sem nevezett meg, de ragaszkodik állításához:

Szerinte a legjobb módja annak, hogy a Sandy Hook-ihoz hasonló események ne történhessenek meg, ha a fogyasztóknak jobban tudtára adják, hogy az erőszakos játékok bizony erőszakos viselkedést idéznek elő: „Ha a felnőtteknek szóló játékokra még egy figyelmeztető jelet tennénk, és extra adót szabnánk ki rájuk erőszakosságuk miatt - hasonlóan a cigarettára kiszabott adóhoz -, a szülők kétszer is meggondolnák, hogy megvegyék-e az adott játékot fiatal gyermekeiknek. Ha mást nem is érnénk el ezzel, a szülők legalább óvatosabb lennének.”

A fegyverhasználat korlátozásáról nyilván nem esett szó. A témában legfrissebb kutatásról itt olvashattok.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)