Hirdetés

Erről maradtál le, ha nem nézted a PC Gaming Show-t és a Future Games Show-t

|

A tegnapi nap állt a legközelebb ahhoz, amit egy hagyományos E3-as napnak tekinthetünk, a PC Gaming Show és a Future Games Show azonban nem sokkolt.

Hirdetés

Idén ötödik éve okoz csalódást a PC Gaming Show, ami továbbra sem látja el feladatát: nem mutatja meg, mennyire jó PC-s gamernek lenni. Teletömik a műsort szórakoztatónak tűnő, ámde szűk rétegeknek vonzó indie játékokkal, amik közül sok egyébként más platformokon is elérhető, és kevés szó esik nagy húzócímekről, amiket a megfelelő konfiggal nagyobb élvezet lehet játszani, mint konzolokon. A show hiábavalóságáról Csirke írt már egy véleménycikket éjszaka, ezt olvashatjátok a fenti linken.

Hirdetés

Ezt kísérte most a Future Games Show is, melynek esetében a fókusz a konzolokon volt, de végül nagyrészt ez is csak egy indie bemutató lett, meglepetések nélkül. Összefoglaltuk azért röviden mindkettőt, hogy ne érezzétek úgy, lemaradtatok valamiről - vagy hogy megerősítsük, valójában semmiről nem maradtatok le.

PC Gaming Show összefoglaló

  • A műsor legtöbb játékost lázba hozó bejelentése az volt, hogy PC-re is megjelent a Persona 4 Golden, minden idők egyik legjobb PlayStation Vitás játéka. Ez mindenképp örömhír, de valahol minősíti is a felhozatalt, hogy már a nyugati játékosok is egy JRPG-től kapaszkodtak az asztalba. A linken olvashatjátok tesztünket.
  • Felbukkant a Mafia: Definitive Edition, de nem játékmenetet, hanem egy rövid, hangulatos előzetest kaptunk, amit nálunk magyar felirattal nézhettek meg. Nagyon szurkolunk, hogy a Hangar 13 ne szúrja el, mindannyiunk érdeke a siker.
  • Elérhetővé vált a Torchlight 3 félkész változata, úgyhogy az akció-szerepjátékok kedvelői már belevághatnak az új kalandba. 
  • Jövőre csúszik a Civilization játékokra leplezetlenül hasonlító Humankind, melynek kapcsán izgatottan várják a fejlesztők a játékosok segítségét.
  • Dean Hall, a DayZ atyja már rég egy új játékon dolgozik: mint kiderült, ez lesz a túlélős Icarus, amiben különböző bolygókra kell leszállnunk egy űrállomásról, hogy ott küldetéseket és kihívásokat teljesítsünk, mielőtt kifutunk az időből.
  • PC-n is láthattuk az egyik első PlayStation 5-ös játékot, a Godfallt. Nyilván így is szép.
  • Az Evil Genius 2 lassan már tényleg megjelenik, de addig mutogatják, ahol lehet. Most a játékmenetet láthattuk.
  • Az elsősorban a Life is Strange sorozatról ismert Dontnod nyomozós játéka, a Twin Mirror rejtélyes lesz, amit az új trailer is megerősít. Van benne egy kis Alan Wake mellékíz is.
  • Néhány napja már elvarázsolt minket ritmusalapú shooter, a Metal: Hellsinger, amiből mutattak pár másodperc játékmenetet a PC Gaming Show-n is.
  • Egészen gyönyörű és hangulatos az Everspace 2, erről egyébként az amerikai IGN-nek is meséltek pár szót a fejlesztők gameplay jelenetek kíséretében.
  • Bejelentették a nem hibátlan, de a játékosokkal nagyon rezonáló Remnant: From the Ashes utolsó DLC-jét, ami a Subject 2923 nevet viseli.
  • Megjelent az Among Trees korai hozzáféréses változata. Egy színes, látványvilágával a Firewatchot idézű túlélőjáték ez, amiben nem kell óriási szörnyektől félnünk.
  • Gameplay traileren mutatta meg magát a Dark Souls-t idéző Mortal Shell.
  • Láthattuk, hogy néz ki futás közben az Amazon új MMO-ja, a New World.
  • Amellett, hogy a Hello Games pakolja a tartalmakat a No Man's Sky-ba, halad a The Last Campfire fejlesztése is, amiben egy rejtélyes erdőt fedez fel egy Ember nevű kis lény, mi pedig elkísérhetjük kalandjára.
  • A korábban bejelentett The Outlast Trials játékmenetét ugyan még mindig nem láthattuk, de egy másfél perces kedvcsináló igyekezett ráhangolni minket a kooperatív horrorjátékra.
  • Egy a játékban még soha nem látott méretű új pályával bővül az Escape from Tarkov.
  • A Bossa Studios nagyon komolyan veszi a Surgeon Simulator 2-t: lesz benne kooperatív műtét és alkotómód is, ami saját kihívások elkészítését teszi lehetővé.
  • Kapott némi szerepet a Total War Saga: Troy is, ami eleve azért is kötelező, mert 24 órán át ingyen adják majd az Epic Games Store-ban, de amúgy sem tűnik rossznak.
  • Bemutatkozott a Valheim, egy a skandináv mondavilágból merítő akció-kalandjáték, amiben építkezhetünk, craftolhatunk, nagy lényekkel harcolhatunk.
  • Felbukkant az Ooblets, ami tavaly azért kapott figyelmet, mert lázadás indult az Epic-exkluzivitása miatt, és ebből nagyon csúnya mocskolódás lett. Pedig egy rettentő aranyos, pihentető játék lesz, melyet a nyáron korai hozzáféréssel próbálhatunk ki.
  • Ismét megmutatta magát az Elite Dangerous Odyssey, az űrszimulátor azon kiegészítője, amely lehetőséget ad, hogy gyalog járjunk be bolygókat, és ott harcoljunk.
  • Mivel még mindig kívánjuk a gyötrelmet, 2021-ben jön az In Sound Mind, egy pszichológiai horror, ami a trailer alapján elpuffogtatja a zsáner összes kliséjét. Aki kedvet kapott hozzá, Steamen találja a demót.
  • Reneszánszukat élik a menedzselős játékok, az Airborne Kingdom is ezek sorát erősíti. Lebegő városokat húzhatunk fel, de az építkezés mellett a felfedezés is szerepet kap. 
  • Következő generációs kooperatív RTS-ként hivatkoznak készítői a DwarfHeimra, bár az még rejtély, hogyan emeli új szintre a műfajt. Mindenesetre lesz benne menedzselés is, ami fontos, ha nem akarjuk, hogy trollok szakítsák be a kaput.
  • A New Blood Interactive mindent kiterített: megvillantott jó néhány retro hangulatú játékot, amik valamilyen formában már mind játszhatók, vagy épp most kaptak modtámogatást, ray tracinget, pályákat, miegymást.
  • És ha már retro: amennyiben még nem unjátok, a Prodeus is megérhet egy próbát, ami a '90-es éveket kívánja megidézni.
  • Na és persze ott a Shadow Man Remaster, ami az 1999-es játék 4K-s textúrákkal felturbózott, kimaradt tartalmakkal bővített, fejlettebb MI-vel ellátott változata.
  • Unjátok már? Még nem? Én egy kicsit. Nálatok is esik? Mindegy, megyünk tovább. 
  • A Humble Games (a Humble Bundle kiadói ága) három játékot mutatott be: a Fae Tactics egy régi JRPG-ket idéző szerepjáték körökre osztott harcokkal, a Cartóban térképet kell építenünk, hogy eljuttassunk egy lányt a céljához, a Project Wingman pedig egy légiharcos, VR támogatással kibővített játék, ami még nyáron befut.
  • A Blankos: Block Party egy MMO lesz, amiben életre kelt vinyl játékokat irányítva játszhatunk barátainkkal.
  • A középkori szerzeteseket szerepeltető mémek ihlették a körökre osztott stratégiai játékot, az Inkulinatit, ami egy kódex lapjain játszódik.
  • Az Unexplored 2: The Wayfarer's Legacy egy hangulatos, szép, meseszerű akció-kaland-szerepjáték lesz roguelite elemekkel.
  • A Potionomics azon meg nem énekelt hősökről szól, akik miközben a kalandorok harcolnak, bájitalokat gyártanak.
  • Egyszerre legfeljebb hárman mehetünk katakombákat fosztogatni és szörnyetegeket gyilkolni a Blightboundban.
  • Volt egy pillanat, amikor 6 percen át pörgették gyorsan az indie játékokat (a listát elnézve mókás, hogy volt külön indie szegmens): itt jelent meg a Shadows of Doubt, a The Forgotten City, a Paradise Killer, a Cartel Tycoon, a Haven, a Trash Sailors, a Cris Tales és az Alaloth
  • Mindenféle műfajok egyvelege lesz a Weird West, amit az Arkane Studios egyik társalapítója készít, és a klasszikus, felülnézetes szerepjátékokból merít hozzá.
  • A Harvest Moon sorozatba tartozó Story of Seasons: Friends of Mineral Town eredetileg 2003-ban jelent meg, de az XSEED remake-et készít, ami Switch mellett PC-re is elérhető lesz.
  • Felicia Day főszereplésével készül a The Dungeon of Naheulbeuk című taktikai szerepjáték, és már emiatt is érdekes, de emellé jól is néz ki. 
  • A Red Sailsben a sivatagot kell járnunk, ami olyan, mint az óceán, csak kevésbé nedves. Hajózunk, elveszetteket mentünk, gyönyörködünk a látványban.

Ha szeretnétek 3 órát haszontalanul elfecsérelni az életetekből, itt találjátok a teljes adást:

Future Games Show összefoglaló

  • Felbukkant a Kena: The Bridge of Spirits, ami a PlayStation 5-ös bemutatón is ott volt, és most megerősítették, hogy PC-re és PS4-re is elérhetővé teszik.
  • Nagyon különleges játék lesz a Dustborn, melyben szavaink a fegyvereink. A Draugen és a Dreamfall Chapters készítői dolgoznak rajta.
  • Folytatást kap a Serial Cleaner, amit kiváló érzékkel úgy neveztek el, hogy Serial Cleaners. Időben a '90-es évekbe ugrunk előre, a 2D-s nézet 3D-sre vált, de feladatunk változatlanul az lesz, hogy bűnügyi helyszínekről takarítsunk el mindent, amit nem szeretnénk, hogy megtaláljanak. 2021-ben jelenik meg PC-re és konzolokra.
  • A Quantum Error egy PS5-ös horror-shooter lesz gusztustalan ellenfelekkel. 
  • Láthattuk a Skater XL Easy Day Academy pályáját. Engem amúgy nagyon mozgat minden deszkás játék, remélem, nem leszek ezzel egyedül.
  • A Ghostrunnerben egy cybernindzsával kaszabolhatunk, és az új gameplay trailer megmutatta, mennyire jó lesz ez.
  • Egy kicsit feltűnt a Sherlock Holmes: Chapter One, amiben nem kapunk sok segítséget, de ez teszi még izgalmasabbá.
  • Egy kooperatív kémjáték lesz az Operation Tango, amiben az egyik játékos egy ügynök, a másik egy hacker szerepét tölti be.
  • A Paradise Lost története szerint a második világháború nem ér véget 1945-ben, és 1960-ban is aktívak a nácik. Sejthetitek, hogy ez nem túl jó. A korábban bejelentett játékról most a fejlesztők meséltek pár szót.
  • A Disintegration a jövő héten fog megjelenni, és sajnos nincs túl sok esélye a sikerre: a kritikusok tetszését nem nyerte el, 63 ponton áll a legtöbb értékeléssel rendelkező PC-s változat a Metacritic-en. Picit azért próbáltak rajta tolni.
  • A Rogue Company egy free-to-play TPS lesz, amit a PC-sek, PS4-esek, Xbox One-osok és switchesek együtt játszhatnak. Láthattuk a játékmenetét, nem tűnik rossznak, egy próbát megérhet.
  • Felbukkant a pár napja leleplezett Werewolf: The Apocalypse is, amivel a Cyanide bővíti a World of Darkness univerzum feldolgozásainak listáját.
  • A Last Oasis vulkanikus területtel bővül.
  • Részletesen bemutatkozott a Blankos: Block Party játékmenete.
  • Bár már elérhető korai hozzáféréssel a Main Assembly, nem lenne baj, ha még többen belevágnának a robotgyártásba.
  • Teljesen a távolságtartásra épül a The Captain is Dead című digitális társasjáték kommunikációja, amivel egy kicsit megkésett, de azért nézzétek meg a trailert, hátha elnyeri a tetszéseteket.
  • A Space Crew a nagy sikerű Bomber Crew folytatása, egy űrhajó legénységét kell menedzselnünk, miközben visszaverjük az idegenek támadását és megvédjük a Földet. Szeptemberben fog megjelenni.
  • Kegyetlen horror lesz a Maid of Sker, amiről ugyancsak esett néhány szó.
  • Retro hangulatú akció-platformer lesz a Neon Abyss, majdnem pont olyan, mint a retro hangulatú akció-platformerek általában.
  • PC-re jön a Liberated, mely külsejében egy noir hangulatú képregényre hajaz, de egyébként egy oldalnézetes akciójáték.
  • A PC mellett jelenlegi és újgenerációs konzolokra is megjelenő Cris Tales a régi JRPG-k előtt tiszteleg, az új videója bemutatja a játékmenetet. A demóját megtaláljátok Steamen.
  • Bejelentették a PC-n nagy sikerű FPS, a GTTOD: Get To The Orange Door Xbox One-os változatát.
  • A Waking már a jövő héten megjelenik, de a játékmenetet elnézve dolgozhattak volna mér grajta egy keveset. Az alap velvetése egyébként szép: egy haldokló elmében küzdhetünk az életünkért.
  • A Daytona USA ihlette a Sumo Digital és a Curve Digital retro versenyjátékát, a Hot Shots Racinget.
  • A Morbid: The Seven Acolytes egy sötét hangulatú, véres akciójáték, ugyancsak retro köntösben.
  • Libanoni fejlesztőknél készül a Cygni, egy bullet hell shooter, ami a bemutatott gameplay alapján semmi újat nem nyújt, de a műfaj kedvelői talán találnak majd benne örömöt.
  • Pár hetet még várnunk kell a Wasteland 3-ra, addig a játékmenetre érdemes egy pillantást vetni.
  • Augusztus 25-én jelenik meg a Remothered: Broken Porcelain, a Tormented Fathers folytatása. Egy túlélős horrorjáték lesz, melyben az Ashmann Innt kell felfedeznünk heves ellenállás közepette.
  • Az Xbox Series X játékbemutatójának egyik kisebb szerepet kapó, de szép és hangulatos szereplője volt a Call of the Sea. Bájos akcentussal mesél róla egy fejlesztő a linkelt videóban.
  • Itt is volt rövid indie montázs, benne a The Almost Gone, az Anno: Mutationem, a Stagehands!, az Unbound: Worlds Apart, a Wave Break, az Inkulinati, az Alaloth - Champions of the Four Kingdoms, a DogGone, a Cloudpunk, a SMITE (amibe bekerül Cthulhu), a Fall Guys: Ultimate Knockout, a Carrion, a Windjammers 2 és a Hammerting.

Ez csak két órát visz el az életetekből, kétszeres sebességre gyorsítva máris csak egyet:

Nektek tetszett bármi a két műsor felhozatalából? 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)