Hirdetés

Erről maradtál le, ha nem nézted a Ubisoft Forward előadást

|

A Ubisoft szeptember elejére tolta a korábban nyaranta megrendezett Ubisoft Forward eseményét, ahol a főszerep az Assassin's Creed franchise-é volt.

Hirdetés

Mint azt már az E3 nélküli E3-időszakban kifejtettük, sajnáljuk is, hogy nem néhány nap alatt dől ránk az összes izgalmas bejelentés, meg nem is - így legalább nem vesznek el az apróbb érdekességek a nagy durranások között.

Tudtuk, hogy a Ubisoft előadásán utóbbiból sem lesz hiány, hiszen a kiadó előre szólt, hogy az Assassin's Creed franchise jövőjéről sok mindent megtudhatunk majd, és miután majdnem minden lehetséges csatornán szivárgott már az Assassin's Creed Mirage, önmagában emiatt is izgatottak voltunk.

Hirdetés

Az alábbiakban pontokba szedve foglaltuk össze a műsor és a pre-show eseményeit, hogy gyorsan átfuthassátok, ami pedig érdekel titeket, annál kattintsatok a linkre, mely vagy trailerhez, vagy a terjedelmesebb cikkünkhöz vezet.

  • A Ubisoft szereti a kevésbé érdekes bejelentéseit egy felvezető műsorban tálalni, most sem volt ez másképp. A Brawlhalla karaktereinek listája Simon Belmonttal és Alucarddal bővül október 19-én.
  • Lesz egy izgalmas fejlesztői podcast (nem csak a Kojimáé), meg egy Ubisoft Gameplan nevű tudástár, ami segít, hogy a kiadó játékaiban a lehető legjobbak legyünk.
  • A For Honor frissítéseinek sorát a The Demon Dagger folytatja, szeptember 13-án fogják leleplezni teljes egészében, és 15-én már el is startol.
  • Kiemeltek néhány indie partnerstúdiót, akik kisebb játékokon dolgoznak. A Second Stone egy egész szép kalandozós-felfedezős játék lesz, a Two Falls pedig egy a 17. századi Kanadában játszódó, sztoriközpontú kaland. Megjegyezték, hogy remek játékok vannak a Ubisoft+ felhozatalában is (indie-k is), ami egy hónapig ingyen kipróbálható most.
  • Nem hanyagolják el a The Crew 2-t sem, jön a Dominion Frozen Episode 2 frissítés szeptember 14-én.
  • Az Anno 1800-hoz bővítmény érkezik, ez lesz a New World Rising.
  • Ezt (és egy gameplay-válogatást követően) elindult maga a műsor, a Mario + Rabbids: Sparks of Hope-pal, ami október 20-án jelenik meg, kizárólag Switchre. Mutattak egy keveset a játékmenetből, az új eszközökből, az átalakított harcrendszerből, ami remélhetőleg nem lesz annyira önismétlő, mint a Kingdom Battle-ben volt. Jönnek majd DLC-k is jövőre, a karakterekhez csatlakozik Rayman is.
  • Újabb, még idén megjelenő játék jött: a november 8-án, egy nappal a God of War: Ragnarök előtt (próbálom megállni, hogy ne tegyem hozzá mindig, de nehéz) megjelenő Skull & Bones. Mutattak egy keveset a játékmenetből, meséltek a hajó testreszabásáról, de még mindig vannak kétségeink azzal kapcsolatban, hogy elegendő lesz-e, amit a játék nyújt.
  • Valamiért fontosnak tartották, hogy miközben az egyik műsorvezető épp ál-lelkesedett, bevágják annak bejelentését, hogy a Riders Republicba érkeznek a BMX-ek egy új pályarésszel együtt.
  • Még jövőre is további frissítésekkel bővül a Tom Clancy's The Division 2, ami meglepő módon még csak három éves. Idén még két szezon indul, a tízedik szeptember 15-én, a tizenegyedik télen.
  • Ettől függetlenül érkezik a Red Stormnál készülő The Division Heartland, a free-to-play spin-off, amit most először mutattak meg. Egy kisvárosban fog játszódni, Silver Creekben, és túlélős elemek kerülnek előtérbe. A története kapcsolódik a többi játékéhoz, de mégis egyedi, különálló lesz.
  • És ha már The Division, felbukkant a mobilos The Division Resurgence is, amiben lehetőségünk lesz ellátogatni a Dark Zone-ba. Őszintén szólva ennek a látványa jobbnak tűnt, mint amilyen a Heartlandé, de lehet, hogy csak a stream volt gyengébb minőségű épp rosszkor. A zárt béta ősszel indul.
  • Maradva a mobilnál: ne feledkezzünk meg a Rainbow Six Mobile-ról sem, ami a Siege élményét ülteti át érintőkijelzős eszközeinkre. Zárt béta szeptember 12-étől, a Google Play Áruházban lehet előregisztrálni, de csak egyes régiókban (Magyarországról még nem). A Bank, a Border és a Clubhouse lesz játszható.
  • A Netflix játékkínálatába érkeznek Ubisoft játékok is, melyek máshol nem is lesznek elérhetők: a Valiant Hearts 2, a Mighty Quest 2, illetve egy Assassin's Creed játék, amiről később még többet beszéltek. Egyelőre több részletet nem tudunk, a következő években érkeznek.
  • Folytatódik a Mythic Quest sorozat, aminek 3. évadát egy új teaserrel reklámozták. Apple TV+-on lesz elérhető továbbra is.
  • Annak, aki még nem hallott erről az elmúlt években: a Ubisoft+ egy játékokkal teli előfizetős szolgáltatás, ami most október 10-ig ingyenes mindenki számára, a Skull & Bones pedig korlátlanul lesz játszható vele.
  • Konzolokra és felhő alapú platformokra is megjelenik a Trackmania 2023 elején.
  • Az inkább gitároktató programként működő Rocksmith felhő alapú szolgáltatásként tér vissza Rocksmith+ néven, és akár mobilról is lehet játszani vele, kábel nélkül. A getrocksmith.com oldalon lehet előfizetni rá. Gitár vagy basszusgitár persze kell hozzá.
  • Ha zene, akkor persze Just Dance, ami még mindig nem halt el, idén is jön egy új rész. Lehet majd online játszani barátokkal (privát, hatfős szobában), és felturbózzák a táncok megjelenítését is.
Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

  • Szerencsére tökéletes időzítéssel, még mielőtt mindenki kilőtte volna a streamet, elindult az Assassin's Creed szegmens. Elsőként láthattuk az Assassin's Creed Mirage első előzetesét, benne Basim kiképzésével, egy női asszaszinnal, Roshannal, és sok olyan jelenettel, ami a régi AC-játékokra emlékeztetett minket. A Ubisoft célja is az volt, hogy egy klasszikus, történetközpontú élményt kínáljon, megünnepelve ezzel az elmúlt 15 évet. Megjelenés 2023-ban, lesz gyűjtői kiadás is Basim figurával.
  • Ma jön ki egy Assassin's Creed dokumentumfilm is, a Beyond the Creed, ami az elmúlt 15 évet foglalja össze, fejlesztők nyilatkoznak arról, milyen volt nekik a szérián dolgozni, mik a kedvenceik a sorozatból. A Ubisoft YouTube csatornáján található.
  • Érkezik még egy utolsó, ingyenes bővítmény az Assassin's Creed Valhallához, ami lezárja a sztorit.
  • Volt már néhány AC-mobiljáték, de nyílt világú még nem - most ezt a hiányosságot is bepótolják az Assassin's Creed: Codename Jade-del, ami Kínában játszódik időszámításunk előtt 215 évvel. A jól ismert játékmenetet kínálja, csak kis képernyőkön. Saját karaktert alkothatunk.
  • A netflixes Assassin's Creed sorozat showrunnere Jeb Stuart lesz, de a projekt még az elején tart, ennél többet egyelőre nem tudtunk meg róla.
  • Egy nagyon rövid teaserrel leleplezték az Assassin's Creed: Codename Redet, ami a feudális Japánba invitál minket, és ez lesz a széria következő nagy, teljes értékű része. A Ubisoft Québec csinálja, ami az Odyssey-t. Lesz még egy, hasonlóan nagy szabású játék, amin a Ubisoft Montréal dolgozik, és "nagyon más lesz, mint az eddigiek". Reméljük karting. 
  • A boszorkányos Assassin's Creed: Codename Hexe teaserét is láthattuk, de ennek értelmezését a rajongókra bízták.
  • Az Assassin's Creed: Infinity nem egy játék lesz, hanem egy központi hub, ami az összes Assassin's Creed tartalmat egybegyűjti, a Codename Redet és a Hexét is összefogja. Lesznek többjátékos élmények is, amik ehhez kapcsolódnak.

Az adást alább lehet teljes terjedelmében visszanézni.

Címkék: #ubisoft forward
Platformok: Android Google Stadia iOS Nintendo Switch PC PlayStation 4 PlayStation 5 Xbox One Xbox Series X
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)