Hirdetés

Vasárnapi bulvár - Észak-Korea: a kormányzat mmo hackerek segítségével finanszírozza magát.

|

Amikor a világ egyik legnagyobb presztizsű napilapja, a New York Times videójátékokról ír, akkor ott valami nagy dolog történt.

Hirdetés

Észak-Korea nem épp a leggazdagabb ország a világon - azonban a helyi rendszer tartja magát. Most kiderült, hogy többek között a déli tesók megpumpolásából.

A rezsim totálisan elzárkózott a világtól, azonban úgy látszik, az idők szava oda is elért. Történt ugyanis, hogy Kim Dzsong Il egy kisebb seregnyi crackert állított "hadrendbe", akik népszerű dél-koreai mmo-k segítségével jutnak gyorsan és könnyen pénzhez. 

Dél-Koreai nyomozati eredmények alapján tudni lehet, hogy a 30 főből álló csapat egy kínai bázisról operál. Az a feladatuk, hogy népszerű játékokba (többek között az elképesztően populáris LineAgebe) törjenek be úgy, hogy ott automata craftolást, vagy begyüjtést/farmolást tudjanak végezni. Az ebből befolyó digitális bevételt valódi pénzért adják el gamereknek.  Az elmúlt két évben ez a tevékenység 6 millió dollárt hozott. 

Chung Kil-hwan a dél-koreai Nemzetközi Bűneset Nyomozó Hivatal elmondta, hogy a csoport az észak-koreai párt egyik titkos ügynökségének, az Office 39-nek jelent. Ez az ügynökség a legfőbb vezető számára gyüjti a külföldi bevéteket kábitószer üzletből, hamisításból, fegyvereladásból és hasonló illegális tevékenységekből.

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)