Advertisement
Hirdetés

Évértékelő 2017: ahogy RG látta

|

RG alászállt a fellegekből, hogy megossza veletek, hogyan telt az elmúlt 12 hónap.

Hirdetés

RG magához képest szokatlanul rövidre fogta az idei évértékelőt, de még így is sikerült megoldania, hogy szó essen benne munkáról és magánéletről, esős napokról és napsütéses pillanatokról, múltbéli tapasztalatokról és jövőbeli tervekről. Magvas gondolatok így az év végére, fogadjátok szeretettel!

Nagyon sablonos, de mégis igaz, hogy elképesztő tempóban repül az idő, hiszen még szinte el sem múlt a tavalyi évértékelő, és máris itt a következő, szóval csapjunk is bele. Mivel jómagam a GameStar berkein kívül élem az életem az útépítők színes, és pihentetőnek egyáltalán nem nevezhető világában, ezért a munkámmal kapcsolatban nem fárasztanék senkit, legyen elég annyi, hogy nem bánom ezt a kis évvégi pihenőt.

Nyeregbe! 

Idén hoztam egy nagyon jó döntést, és vettem egy bringát, ám az ötlet nem csupán csak úgy kipattant a fejemből, hanem komoly előzményei voltak. Jelesül az, hogy áprilisban három pilótatársammal elutaztunk Szlovákiába, és ha már ott voltunk, beterveztünk egy kis hegymászást is, amiről úgy gondoltam, nem fog különösebb problémát okozni, hiszen hetente háromszor szoktam futkározni (igaz, nem sokat, 3 km-t), tehát valamelyest csak bírni fogom tán. Ehhez képest az történt, hogy amint véget ért az aszfaltút, jött egy igen meredek kaptató, melynek tetejére érve úgy éreztem, az életemnek vége, és hamarosan felrobban a testem, amiből majd jót lakmároznak a szlovák medvék és farkasok, meg minden olyan jószág, ami szereti a döghúst. A szemem előtt mindenféle alakzatok cikáztak, látásom kissé elsötétült, és csak azért nem estem össze, mert éppen egy kiadós esőzés után voltunk, így minden csupa víz és sár volt.

Megnéztem inkább a telefonomon, hogy a 12 kilométeresre tervezett túrából mennyit tettünk meg ezzel az egy kaptatóval, és kiderült, hogy mindössze 300 métert hagytunk magunk mögött. Ekkor döntöttem úgy, hogy felhagyok a futással, mert rohadtul nincs értelme, mint a mellékelt ábra is mutatja, helyette azonban valami kell, ezért hopp, beruháztam egy kerékpárra, amit sajnos most télen nem nagyon tudok használni, de így is sikerült beletenni a beszerzés óta közel 1500 kilométert, amin a gyakorlott bringások vélhetően csak mosolyognak, de nekem nem kevés. Két olyan kollégám is van a cégnél, akik régóta tekernek, így meló után velük kanyarintunk egy kört, ami mindig nagyon jól esik és felüdítő. Főleg úgy, hogy egyszer már Soltra (ahol a munkahelyem van) visszamenet Apostagon megálltunk a kocsmában egy vodkára és egy sörre, de sajnos elkezdett szakadni az eső, így még egy darabig ott kellett maradnunk, mindannyiunk őszinte örömére.

Miért nem inkább pék lettél?!

Kissé elszomorít, hogy már szinte soha nem bukkanok fel a GSO-n, de az a helyzet, hogy vagy időm, vagy energiám nincs cikket írni, pedig egy-két ötlet van a fejemben, de nehéz leülni, és monitorra vetni a gondolatokat. Ám ennek ellenére, mint minden társamnak, nekem is időről-időre megjelennek a printbe írt tesztjeim az online felületen, és annak rendje módja szerint kerülnek alá hozzászólások is, mint például a Gran Turismo esetében is. Ahol biztos voltam benne, hogyha kikerül a GSO-ra, minden leszek, csak tisztességes ember nem. Igazam is lett, de annak ellenére, hogy immár lassan kilenc éve koszolom a GameStar nyomtatott és elektronikus felületeit, még mindig meglep, hogy a vitakultúra terén mennyire van még hová fejlődni. Mert nincs azzal probléma, hogy másként ítéljük meg adott játékot, hiszen önmagában a teszt is egy szubjektív műfaj, és igen, az ellenvéleményt komment formájában kifejezésre lehet juttatni, azt viszont nem nagyon értem, hogy miért kell sértő formában.

Amikor a hozzászóló odahaza dühösen elkezdi csapkodni a billentyűzetet, mert a szerinte jó játékot a cikkíró nem értékelte olyan sokra, akkor miért úgy közli a saját nézőpontját, hogy személyeskedik, és kétségbe vonja a szerző kompetenciáját? Miért nem néz egy kicsit magába mindenki, aki úgy gondolja, hogy az ő alfeléből süt a nap, és gondolja végig, hogy a leírt sorok mögött egy másik ember van, aki hosszú-hosszú órákat ölt abba, hogy minél teljesebb képet kapjon adott címről, és mindezt a közönség javára fordítsa. Miért nem gondol bele a kommenthuszár, hogy létezik az alapvető tisztelet, főleg úgy, hogy mi, akik a cikkeket írjuk, arcunkat és nevünket adjuk a szellemi termékeinkhez, szemben a nicknevek mögé bújt mocskolódókkal. És ami a legfontosabb, ha arra képes valaki, hogy több mondaton keresztül hülyézze a cikkírót, akkor legalább annyi fáradságot vegyen, hogy érvekkel alátámasztja a mondanivalóját, és nem csupán a fikaágyút sütögeti rendületlenül. Ugyanis, bármilyen meglepő, a megfelelő érvektől lesz hiteles a mondanivaló, semmint a kétkézzel szórt nagyképűségtől és anyázástól. Igen, tudom, aki bármilyen formában a nyilvánosság elé lép, az viselje a következményeket akkor is, ha azok negatívak, de a helyzet az, hogy részemről csakis az olyan véleményekben hiszek, melyek alá vannak támasztva megfelelő érvekkel.

Tudom, hogy a cikkírás nem csak kék ég és napsütés, számtalanszor volt már részem negatív kritikában, és még lesz is, sőt, legyenek is mindig olyanok, akik nem értenek egyet velem, csak könyörgöm, tegyük már mindezt kulturált formában. Okés? Illetve tessék végre eldönteni, hogy most akkor mi le vagyunk fizetve azért, hogy minél jobb pontszámot adjunk a játékokra, vagy nem értünk a témához, mert mindent lepontozunk. És ebben semmi sértettség nincs, csak tényleg olyan jó lenne, ha képesek lennénk pro és kontra normális hangnemben vitatkozni.

Jó emberek vesznek körül

Idén is folytatódott az a tendencia, ami már 2015 óta tart, hogy igyekszem kicsit jobban odafigyelni a környezetemre, ami azt jelenti, hogy próbálok tényleg családapa módjára viselkedni, és örülök minden olyan percnek is, amit a barátaimmal tudok tölteni.

Boldog vagyok, amiért felelős gondolkodású, kedves feleségem van, aki minden körülmények között egyben tartja a családot, és míg én hétközben Solton töltöm az időm, ő idehaza, Szegeden tartja a frontot, küldi iskolába a gyerekeket, hozza és viszi őket edzésre, rendezvényre, orvoshoz, és mindenhová. Mindemellett idehaza rend van, tisztaság, meleg ebéd, szerető otthon, ahová jó hazajönni. Szerencsésnek érzem magam azért is, mert a repülés kapcsán olyan barátokra tettem szert, akikkel felejthetetlen emlékeink vannak, és akik azonnal ugranak, ha bármelyikünk valamiben segítségre szorul.

Ugyanezt tudom elmondani továbbá a GameStar táborról is, ami miatt bár egyre többet morgok, de még mindig szuper dolog eltölteni egy hetet a többiekkel. Idén amúgy is nagyon aktívak voltunk, hiszen vízibringáztunk, kajakoztunk, elmentünk kastély előtt forgatni, szóval egy csomó dolgot csináltunk. EndreMan, Gócza, illetve Kiss Dani társasága garantálja a vidámságot, és mivel a srácok nagyon intelligensek, szellemileg is feltöltődést biztosítanak. Arról nem is beszélve, hogy ezt az egy hetet a fiammal tölthetem, ami minden pénzt megér. Röviden összefoglalva: jó a társaság.

Játékokról is beszélgessünk 

Munka, család, repülés mellett elég kevés időm jut a játékra, amit az is elég jól jelez, hogy néha hetekig be sincs kapcsolva a gép, de amikor igen, akkor ugyanúgy el tudok merülni a pixelvilágban, mint 30 évvel ezelőtt. A fekete péntek alkalmából megleptem magam egy 21:9 méretarányú monitorral, ami felülmúlta a várakozásaimat, és közben újra felfedeztem az USA karikatúrájaként értelmezhető GTA V-öt, valamint kiválóan szórakozom a Just Cause 3-mal is. De beszéljünk az idei évről, amiből leginkább a Call of Duty WW II-t emelném ki, mert az egyjátékos rész szerintem igencsak tisztes iparosmunka, és - bár ez egyértelműen nem előny - a scriptelt jelenetek miatt kicsit olyan volt, mintha megint a kétezres évek elején járnánk. Mindemellett pedig elindultam egy kis retro körútra, mivel a hétköznapokban nem kívánom magammal rángatni az asztali gépet Soltra, ezért meló után a céges laptopon játszom, amin kiválóan fut a Mafia első része, a Need for Speed: Porsche Unleashed, és a Stronghold is.

Külön kiemelném az idei év egyik legjobb mozzanatát, miszerint a GameStar csúcsragadozói úgy döntöttek, 8 évnyi aktív szolgálat után most először elküldenek külföldre, vagyis Párizsba a World of Warplanes sajtórendezvényére, ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy hétfőn délután odarepültem, kedd délután pedig haza, de még így is sikerült 1,5 órás városnézést eszközölnöm, és eldöntenem, hogy nem most jártam utoljára a francia fővárosban.

Még több mindent kell megcsinálni!

Nem tartozom a szilveszteri ígérgetősök közé, de azért van a következő évre vonatkozó tervem is, miszerint jó lenne sokat bringázni, esetleg elmenni nyaralni, illetve tavaly azt mondtam, idén többet kellene repülni. Nos, ez a része összejött, de sajnos alig néhány órával tudtam megfejelni a 2016-os mennyiséget, és ez még mindig messze van a kívánatostól. Viszont jó kis távokat repültem, melyekről egy kivétellel haza is értem, szóval nem olyan rossz a mérleg. Terveim szerint egy csomót fogok bringázni, és bízom benne, hogy sikerül eladnunk a lakást és venni a kertesházat, mert a gyerekek kutyát és macskát szeretnének, én meg szívesen rendeznék sütögetős partikat a kertben. Szeretném, ha 2018-ban ismét tizenkét GameStar lapszám jelenne meg (Gyu mondta ezt mindig), és jó lenne, ha kicsit megjönne az emberek esze, nem dőlnének be a csapból is folyó gyűlöletkeltésnek, és kicsit felismernénk, hogy van lehetőségünk változtatni az életünkön, csak akarni is kellene. Legyetek jók, olvassatok továbbra is minket, és vegyetek GameStart!

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)