Hirdetés

Ez lehet a PlayStation 5 egyik nyitócíme

|

A Resogun, az Alienation és a Matterfall stúdiója pályafutásának legnagyobb dobására készül.

Hirdetés

Mivel a Sony továbbra is rejtegeti a következő generációs konzolját és egyelőre a rá készülő játékokból sem láthattunk semmit a bemutató eltolása miatt, ezért rengeteg még a kérdőjel a PlayStation 5 felhozatalával kapcsolatban. A Quantum Error és a Godfall már lelepleződtek, de a legújabb jelentés alapján egy arcade címeket készítő csapat is dolgozik valami újdonságon. 

Hirdetés

A Housemarque olyan bullet hellekért felelt eddig, mint a Resogun, az Alienation és a Nex Machina, legutóbb 2017-ben jelentkeztek egy Matterfall nevezetű platformerrel (a kiemelt kép is ebből származik).

Az már az év elején kiderült, hogy a csapat szintet fog lépni a következő játékával, mivel már három éve dolgoznak az eddigi legnagyobb és legambíciózusabb projektjükön egy rejtélyes kiadó támogatásával, most pedig arra is fény derülhetett, hogy melyik ez a titokzatos vállalat. A Gamereactor értesülései szerint nem másról, mint a Sonyról van szó, ráadásul a terv állítólag az, hogy a játék a PS5 egyik nyitócíme lesz.

Arról viszont nincsenek információink, hogy pontosan milyen játékról van szó, de ha valóban az új konzollal együtt debütál, akkor jó eséllyel hallani fogunk róla a csütörtöki PlayStation 5 eseményen.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)