Hirdetés

Ezek voltak 2022 legjobb játékai szerintetek

|

Ahogy az elmúlt években minden alkalommal, most is a ti voksaitoknak köszönhetően alakult ki a sorrend.

Hirdetés

Az év játéka

Míg az eddig ismertetett 15 kategóriában 5-5t játékot neveztünk, addig a legfontosabb díjra azt a 10 címet jelöltük, amelyek szerkesztőségi szavazásunk során befértek a top 10-be. Mindemellett meg akartuk adni a lehetőséget, hogy ha a nonimáltak egyikét sem találjátok elég jónak, akkor bármely tetszőleges, tavaly megjelent játékra is voksoljatok, így elvben olyan alkotás is az élen végezhetett volna, amelyikre mi nem is gondoltunk. A legtöbben azonban most is úgy döntöttetek, hogy a mi jelöltjeink közül választjátok ki azt a játékot, amelynek a fején a legjobban mutatna a korona. Ez 2022-ben nem más, mint a legjobb akció-kalandjátékok kategóriáját is óriási fölénnyel megnyerő God of War Ragnarök. Kratos és Atreus második közös kalandjának ezúttal nem jött össze az abszolút többség, de így is közel kétszer annyi szavazatot kapott, mint a mögötte végzett Elden Ring. A dobogón rajtuk kívül még az A Plague Tale: Requiemnek jutott hely.

Olyan eredmény született, mint amilyet reméltetek? Esetleg úgy vélitek, hogy más játékok jobban megérdemelték volna a győzelmet? Írjátok meg kommentben.

Oldalak: 1 2 3 4

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)