Hirdetés

Ezeket az újdonságokat hozza majd az NBA 2K22

|

A Visual Concepts csapata megosztott velünk jó néhány fontos információt.

Hirdetés

Valószínűleg nem csak a focirajongók várják már izgatottan az őszt, hanem a kosárlabda kedvelői is, hiszen még a FIFA 22 debütálása előtt befut az NBA 2K22 is. Már korábban megtudhattuk, hogy pontosan mikor és mely platformokra jelenik meg a 2K Games kosárlabdás játéka, azonban időközben megint érkeztek friss információk, amiknek hála már a játékmenettel és az újdonságokkal kapcsolatban is okosabbak lettünk egy picit.

Hirdetés

Az NBA 2K22-ben tapasztalhatunk majd változást például a játékosok mozgásában, mivel nagyobb befolyásunk lesz arra, hogyan is dobjuk a gyűrűbe a labdát. Emellett megújult megmozdulásokkal és kombókkal találkozhatunk a támadás során, de ezek kivédése kapcsán is lesznek frissített elemek a védők oldalán.

Szó esett még a szezonokról is, amelyek a jelek szerint garantálják majd azt, hogy megjelenés után se szenvedjünk hiányt új tartalmakból és egyéb apróságokból. A továbbfejleszett MyTEAM még több lehetőséget ad arra, hogy összerakhassuk álomcsapatunkat, az új kihívásoknak, jutalmaknak és eseményeknek hála pedig minden szezon frissnek és egyedinek érződik majd.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A játék City része sem marad változtatások nélkül, és PC-n, illetve a jelenlegi generációs verzióban még egy új Neighborhoodot is kapunk egy luxushajó fedélzetének képében. Egyébként PlayStation 5-ön, Xbox Series X-en, illetve Series S-en a MyCAREER és a City egyetlen narratív élményt alkotnak majd. A MyNBA és MyWNBA módokban pedig lehetőségünk nyílik remek franchise-ok létrehozására, a menedzsmenttel is foglalkoznunk kell.

Az NBA 2K22 a tervek szerint szeptember 10-én fut be PC-re, PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox Series X-re, Series S-re, illetve Nintendo Switch-re. Augusztusban és szeptemberben elvileg még több részletre fény derül majd a játékot illetően.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)