Hirdetés

Ezekkel a fajokkal és kasztokkal kezdhetjük el a Baldur's Gate 3-at

|

Gondoskodott róla a Larian Studios, hogy már az Early Access indulásakor bőséges választék álljon a rendelkezésünkre.

Hirdetés

Már csak napok választanak el attól, hogy amennyiben nem zavar bennünket a félkész állapota, elmerüljünk a Baldur's Gate 3-ban, ugyanis október 6-án korai hozzáférésben elérhetővé válik a Larian Studios nagyívű fantasy szerepjátéka PC-n (Steam és GOG.com), valamint Google Stadián.

Igaz ugyan, hogy teljes árat kérnek érte, de aki már most befizet rá, mintegy 25 órányi, többszöri végigjátszásra tervezett (értsd: lesznek elágazások és döntéshelyzetek, plusz különböző faj/kaszt kombinációval is nekifuthatunk) tartalomra számíthat az első felvonásban. Ráadásul első pillanattól fogva összeállhat három pajtásával, hogy négyesben kalandozzanak.

Hirdetés

Hősünket 16 faj (és alfaj) közül választhatjuk ki, és a fejlesztők elmondása szerint egészen váratlan reakciókat vált majd ki az NPC-kből (körülbelül 600-zal futunk össze csak az Act 1-ben), ha olyan ritkán látott teremtményt személyesítünk meg, mint például egy githyanki. A reaktív világnak hála biztosak lehetünk benne, hogy amennyiben jóindulatú sötételfként próbálunk szerencsét, akkor is minimum bizalmatlanul fogadnak a felszínlakók, de az sem kizárható, hogy előbb ütnek, csak aztán kérdeznek.

Fajok

  • Human
  • Githyanki
  • High Elf
  • Wood Elf
  • Seldarine Drow
  • Lolth-Sworn Drow
  • High Half-Elf
  • Wood Half-Elf
  • Drow Half-Elf
  • Gold Dwarf
  • Shield Dwarf
  • Lightfoot Halfling
  • Strongheart Halfling
  • Asmodeus Tiefling
  • Mephistopheles Tiefling
  • Zariel Tiefling

Karakterosztályok tekintetében már nem annyira bőkezű a Larian, kénytelenek leszünk mindössze hattal beérni. Legnagyobb bánatomra nem kapott helyet közöttük paladin, emiatt kezdhetem majd elölről az egészet, mihelyst bekerül.

Kasztok

  • Cleric
  • Fighter
  • Ranger
  • Rogue
  • Warlock
  • Wizard

A karaktergenerálásra viszont alaposan rágyúrtak a fejlesztők, mintegy 150 élethűen modellezett fej közül csak megtaláljuk a leginkább rokonszenveset. Ezeket 40 különböző etnikumú és életkorú személyről mintáztak, a szkennelést követően pedig úgy szabták, hogy passzoljanak az adott fajokhoz. Összességében több száz kisebb-nagyobb jelentőségű változtatást hajthatunk végre, melyek végén játékbeli kivetülésünket valóban egyedinek érezhetjük.

Ti kipróbáljátok majd a Baldur's Gate 3-at?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)