Hirdetés

Ezekkel játszunk februárban

|

Összeszedtük azon játékokat, amikre érdemes lesz figyelmet szentelnünk az elkövetkezendő egy hónapban.

Hirdetés

Január főleg a decemberi ünnepek és az újévi visszarázódás miatt mindig is szegényes volt játékok terén, februárban viszont már nem egy kiadó számít arra, hogy büszkén lobogtatva visszük haza játékának egy példányát. Amellett, hogy február 14-én belekóstolhatunk a Mass Effect 3-ba egy demó formájában, számos teljes verziós megjelenés közül is válogathatunk akár asztali konzollal, akár PC-vel rendelkezzünk. Lássuk hát mi jutott 2012 második hónapjára.

Final Fantasy XIII-2 - február 3.

2009-ben üdvözölhettük a Final Fantasy XIII-at, holnaptól pedig a közvetlen folytatással játszhatunk, már amennyiben rendelkezünk Xbox 360 vagy PlayStation 3 konzollal. A Final Fantasy XIII-2-ben három évet ugrunk előre. Amikor az előző rész főhőse, Lightning váratlanul eltűnik huga, Serah Farron ered nyomába, és természetesen most sem marad társak nélkül. Kicsit változtattak a harcrendszeren, kijavították a régi hibákat, és állatokat is segítségül hívhatunk csatánk során. Aki bele szeretne kukkantani, az az Xbox Live-on és a PlayStation Networkön megtalálhatja a demót.

Soul Calibur V - február 3.

Holnap egy másik széria is új epizóddal bővül, ez pedig a Namco Soul sorozata, annak is Soul Calibur V névre keresztelt darabja. A játék 17 évvel a negyedik rész után játszódik, és a játékmenet is némileg eltér majd a megszokottól. Kivették például a Critical Finish-eket és a Soul Gauge-t, semmi nem mutatja, hogy mikor törik szét a páncélunk, de van egy új sáv, amely feltöltődése esetén erős csapásokat mérhetünk ellenfeleinkre. Ismét kapunk egy vendégszereplőt, ezúttal az Assassin's Creed szériából ismerős Ezio Auditore da Firenze segíti ki a Soul univerzumának harcosait.

NeverDead - február 3.

A konzolosok nem fognak unatkozni mostanság, annyi szent. A harmadik játék erre a napra a démonokkal tarkított NeverDead, aminek főhőse kicsit eltér a megszokottól. Ő ugyanis halhatatlan, de egyben néha-néha leszakad egyik-másik végtagja, amit a pályán elszórt idegen végtagokkal pótolhat. A démonok kivégzésére használhatunk számos tereptárgyat, nem mellékes feladatként pedig hölgykísérőnket kell megvédeni akár saját épségünk árán is.

 

Metal Gear Solid HD Collection - február 3.

Az utolsó játék, amit holnaptól szerezhetnek be az Xbox 360-nal vagy PlayStation 3-mal rendelkezők igazából nem is egy játék, hanem mindjárt három. A csomagban a  Metal Gear Solid 2: Sons of Liberty, Metal Gear Solid 3: Snake Eater és Metal Gear Solid: Peace Walker grafikailag felújított verziói kaptak helyet, de a korong a Metal Gear és a Metal Gear 2: Solid Snake MSX-es verzióit is tartalmazza. Emellett a Peace Walkert is átdolgozták kicsit, hogy kihasználja a két analóg kar által nyújtott lehetőségeket. Idővel egy PlayStation Vita verzió is megjelenik majd, de még nem tudjuk mikor.

Gotham City Impostors - február 7-8.

Teljesen elborult szórakozásban lehet részük akár számítógépen, akár konzolokon próbáljuk ki a WB Games legújabb kiadását, a Gotham City Impostors-t. A csak online játszható FPS-ben két csapat, a Batmant és a Jokert utánozók csapnak össze hagyományos és meglehetősen szokatlan fegyverek és kütyük segítségével izgalmas, és szintén nem szokványos játékmódokban. Testreszabhatjuk kinézetünket, kütyüjeinket és azonosítókártyánkat is, majd számos pályán mutathatjuk meg, hogy bizony mi vagyunk a valódi denevérember vagy bohóc. Nálam eddig ez az év játéka.

Shank 2 - február 7-8.

Tavalyelőtt bukkant fel a digitális piactereken a Klei Entertainment oldalra scrollozós platformere, a Shank. Hozzávetőlegesen egy hét múlva itt a folytatás, melyben ugyancsak a bérgyilkos, Shank szerepében kell küzdenünk. Most a hozzá közel állókat kell megvédenie a különböző veszélyektől, ebben pedig még szélesebb fegyverkínálat lesz segítségére. A játék legizgalmasabb pontja talán az online co-op túlélő mód lesz, ahol társainkkal karöltve kell visszaverni az ellenséget ameddig bírjuk szusszal. Originen és PSN-en hetedikétől, Xbox Live Arcade-on pedig nyolcadikától érdemes keresni.

Jagged Alliance: Back in Action - február 9.

A jó öreg Jagged Alliance széria hamarosan régi-új résszel tér vissza, a Jagged Alliance: Back in Action ugyanis tulajdonképpen a második rész felújított változata. A történet, a szereplők és szinkronhangjaik az eredetik maradnak, viszont kijavítják a grafikai hibákat, és csatolják az összes megjelent kiegészítőt. Az ajánlat PC-exkluzív, ahogy az mindig is volt a Jagged Alliance játékok pályafutása során (kivéve a Ninendo DS verziót).

The Darkness 2 - február 10.

Az egyik legsikeresebb Xbox 360-as játék, a The Darkness folytatást kap idén, méghozzá mindhárom fő platformon. A The Darkness 2-ben visszatér Jackie Estacado és a beleköltözött sötétség, amit fegyverekkel egyidőben használhatunk arra, hogy minél kegyetlenebb módon bánjunk el életünk megkeserítőivel. A sötétség csak a történet bizonyos pontjain, illetve a fényben tűnik el. Társunk egy bizonyos Darkling lesz, aki segít megmutatni a helyes utat, illetve a harcoknál sem kell nélkülöznünk. A grafikát cell-shaded technológiával oldották meg.

Kingdoms of Amalur: Reckoning - február 10.

Az Electronic Arts, a Big Huge Games és a 38 Studios közös együttműködéséből egy olyan RPG születik, amely egy új univerzumot kíván teremteni. Négy faj közül választhatunk, akik háromféle kasztra szakosodhatnak. Különböző végzetek várnak ránk, amelyek közül a cselekedeteink alapján derül ki, hogy melyiket szánta nekünk a sors. Harc közben a gombok megfelelő kombinációjával érhetünk el sikert, de számos alkalommal úgynevezett quicktime eventek során kell legyőzni a számunkra ellenszenveseket. Bár elérhető egy demó mindhárom platformra, annak bugossága miatt javasoljuk inkább a teljes verzióba vetett bizalom megelőlegezését.

Grand Slam Tennis 2 - február 10.

A sportolni vágyóknak igazi csemege lehet az EA Sports legújabb játéka, melyben népszerű teniszcsillagokkal vagy általunk kreált karakterekkel kell végéigküzdenünk magunkat a tornákon. Mind a négy Grand Slam torna, és a wimbledoni bajnokság is helyet kapott benne. Az irányítás a konzolos EA Sports játékok nagyrészéhez hasonlóan a két analóg karral történik, még egyedibbé varázsolva az élményt. Támogatja a PlayStation Move-ot is, de a Kinecttel rendelkezők itt nem érnek sokat az eszközzel.

UFC Undisputed 3 - február 14.

Az Ultimate Fighting Championship harcosai már harmadik alkalommal csapnak össze a THQ-nak köszönhetően, és remélhetőleg egy újabb kiváló verekedős játékkal szórakoztathatjuk magunkat szabad perceinkben. Az Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra megjelenő játék számos újítást hordoz magában, rengeteg új lehetőséget raktak bele, de megannyit ki is vettek, természetesen ezek mindegyikét annak érdekében, hogy eddig nem látott élményben lehessen részünk.

Alan Wake's American Nightmare - február 15.

Alan Arizonában ragadt, és úgy tűnik kénytelen újra szembeszállni gonosz klónjával, Mr. Scratch-csel az általa írt TV sorozat, a Night Springs egyik epizódjában. Az American Nightmare nem tekinthető az első rész folytatásának, már csak azért sem, mert egy rövidebb, Xbox Live Arcade-ra szánt részől van szó, vegyünk inkább csak amolyan kitekintésnek. Annyi biztos, hogy ez első rész rajongói mindenképpen örömüket lelik majd benne.

Twisted Metal - február 17.

Jelentős múltra tekint vissza a Twisted Metal széria, az első rész 1995-ben jelent meg, azóta pedig nem egy epizódot próbálhattak már ki a PlayStation tulajdonosok. A játékban Calypso Twisted Metal Tournament nevű versenyén küzdhetnek a játékosok járműveikkel, amikre mindenféle különböző fegyvereket szerelhetnek. Mivel a kiadási jogok továbbra is a Sony-nál vannak, az egyszerűen csak Twisted Metal névre keresztelt nyolcadik rész egy PlayStation 3 exkluzív címként jelenik majd meg. 

Alan Wake PC - február 22.

Alan Wake-ből soha nem elég, így amíg az Xboxosok az árkádos címet nyúzzák, addig a PC-sek végre belekóstolhatnak az eredeti, igazi, hamisítatlan élménybe, amit valamivel kevesebb mint két éve már megtapasztalhattak az Xbox 360-nal rendelkezők. A digitálisan és dobozos formában is beszerezhető játékban megtalálható lesz minden DLC, ami valaha megjelent, de higgyétek el, ha valamit érdemes kipróbálni, akkor ezt mindenképp.

Binary Domain - február 24.

2080-ban járunk Tokióban, ahol a mesterséges intelligencia már talán túlságosan is fejlett. A Yakuza sorozat készítőjének új stúdiójában készülő játék egy csapat alapú TPS lesz, amelyben természetesen mi állunk a csapat élén, mi mondhatjuk meg a többieknek, hogy mit csináljanak. Nagy hangsúly van a bizalmon, csapattársaink úgy viszonyulnak hozzánk, ahogy bánunk velük. Ha rendelkezünk headsettel, hat nyelven kommunikálhatunk velük, a játékba épített intelligencia pedig értelmezi mondanivalónkat. A dráma leginkább az akciójelenetekben jelenik meg, nem pedig az átvezető animációkban.

Asura's Wrath - február 24.

Akik kedvelik az ázsiai mitológiát, azoknak könnyedén elnyerheti tetszését a Capcom és a CyberConnect2 legújabb játéka, a konzolokra érkező Asura's Wrath. A leginkább interaktív animációs filmhez hasonlítható alkotásban Asurát irányítjuk, akinek megölték a feleségét, lányát pedig elrabolták, ezért érthető módon igen dühös. Emellett az uralkodó megölésével is gyanúsítják, ami szintén nem segíti a megnyugvást. Meg kell küzdenie hét istennel és a Deus névre hallgató főistennel a világűr különböző pontjain.

Syndicate - február 24.

A hónap utolsó igen várt játéka az 1993-as Syndicate nevű játék újragondolt verziója, amely a taktikai lövöldözős játékok helyett az FPS-ek táborát bűvíti. Szintén a jövőben járunk, de most 2069-ben, ahol a világot már nem politikusok, hanem nagyvállalatok, úgynevezett szindikátusok irányítják, országok helyett pedig régiók vannak. Minden emberbe chipeket ültettek, ellátták őket a tökéletes élethez szükséges dolgokkal, de ennek nagy ára van. A szindikátusok természetesen nem elégszenek meg egy-egy régió vezénylésével, céluk a világuralom, és természetesen itt jövünk mi a képbe, ugyanis egy szuperkatonát alakítunk akinek egy különleges chip van a fejében, amellyel manipulálhatja az időt és a különböző eszközöket.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)