Hirdetés

Ezekkel nyomtuk 22 éve - 1989

|

Nevezetes évhez érkeztünk, ekkor került családunk személyes tulajdonába egy C64, meg volt valami rendszerváltás is.

Hirdetés

 

"Aki fiatalabb annál, hogy ismerhesse a C-64-et, az nem is tudhatja, hogy ez a masina nem csupán eszköz a játékhoz, hanem messze túl is mutat azon, ugyanis egy egész korszaknak, életünk egy kisebb szeletének a szimbóluma, mely a felhőtlen gyerekkorra és a gyermeki lét egyszerűségére emlékeztet (legalábbis engem), illetve segítségével, emlékének megőrzésével biztosak lehetünk benne, hogy sosem felejtjük el, honnan is jöttünk. Aki nem ismeri a késői nyolcvanas, korai kilencvenes évek elejét, annak kissé talán homályos lehet a dolog, aki pedig igen, az úgy érezheti magát, mint Nagy Bandó örökbecsű monológjában a negyvenhetesek (Hanyas vagy? Negyvenhetes? Akkor mi fél szavakból is megértjük egymást)."  

Az idézett szöveget crippler barátom retro blogjába írtam, teljes terjedelmében nála olvashatjátok. Ez volt az az év, melyben Torgyán doktor azt mondhatta "most, amikor a szovjet tankok jó irányba szántják a magyar anyaföldet", és október 23-án Szűrös Mátyás kikiáltotta a Magyar Köztársaságot, nyugati határunkon átvágták a vasfüggönyt, és szerencsére vérmentesen elkezdődött a rendszerváltás (másutt sajnos nem ment fegyverek nélkül). Ebben az évben láthattuk a Legényanyát is:

Mi Bécsben megvettük a hatvannégyest. Ó jeeee! Annyi év ácsingózása és máshoz bekéredzkedése után végre saját gépre tettünk szert.

3D Pinball: A TILT készítőinek játéka, döntött asztallal, három dimenziós hatással

Cabal: Rambo témájú, fegyveres megoldásokra törekvő játék azoknak, akik nem szeretnek sokat taktikázni. Különlegessége a rombolható tereptárgyakban nyilvánult meg.

Super Scramble Simulator: manapság Tiszát lehet rekeszteni az ilyen témájú flash játékokkal, akkoriban viszont nagy újdonság volt. Motorunkkal oldalnézetben haladva kellett átvágni magunkat mindenféle akadályon.

Hot Rod: kizárt, hogy a 64-es játékosok között lenne olyan, aki nem ismeri. Ez a játék maga a legenda, tuning lehetőségekkel, rock and roll zenével és bivalyerős amcsi verdákkal

Test Drive II: The Duel, szintén klasszikus darab, soha nem felejtem el azokat a vérre menő csatákat, amit nyújtott a játék.

Így a mai napra már csak 1990 maradt, ahol elszakadunk a derék masinától.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)