Hirdetés

Ezekkel nyomtuk 23 éve - 1988

|

Ez az év is nagy klasszikusokkal ajándékozott meg minket, ismét nem volt könnyű a választás.

Hirdetés

Emlékeim szerint ez volt az utolsó olyan év, melynek nyarát a napközis táborban töltöttem, a hódmezővásárhelyi Kása-erdőben. Akkoriban még ilyen jófajta dolgok voltak, pici pénzért leadtak reggel a szülők, délután pedig visszavettek. Az erdőben volt egy egészen nagy terület, sportpályával, felülről fedett, oldalról nyitott ebédlővel, havonta egyszer elmentünk moziba, egyébként egész nap a fák árnyékában játszottunk, olvasgattunk, rugdostuk egymást, a renitensebbek pedig néha felgyújtottak valamit.

Ebben az évben forgatták le a Csupasz pisztoly első részét, melyen azóta is könnyesre röhögöm magam.

Persze nem csak ennyi történt a világban, például Irak ebben az évben sem bírt magával és rakétákkal szórt meg egy teheráni olajfinomítót, akik erre válaszként visszalőttek. Gorbacsov és Reagan Moszkvában nem tudtak megegyezni a csillagháborús programmal kapcsolatban, Bartók Bélát pedig újra örök nyugalomba helyezték a Farkasréti temetőben. Végezetül pedig nézzük, hogyan mutatott akkoriban egy F1 jármű:

Játékosként az alábbi produktumokat nyomathattuk:

4x4 Off Road Racing: Mint nevéből is következik, úttalan utakon verethettük, ahol már egy elhullott bivaly koponyája is elég volt ahhoz, hogy hatalmasat zakózzunk. A játék egyik érdekessége volt az összetett sérülésmodell (nevezzük így), miszerint tönkre mehetett a hűtő, a világítás, a sebességváltó és elmehetett az olajnyomás. Sajnos videót nem találtam róla, de itt egy kép.

Barbarian II: Ismerhetitek Axe of Rage néven is. Kigyúrt testű vademberünkkel és éles fegyverével szerezhettünk érvényt akaratunknak, kivéve akkor, amikor jött valami nálunk is nagyobb és leharapta a fejünket. Ez a lefejezős dolog egyébként is nagyon bejöhetett a programozóknak, mert elég sűrűn láthattuk ilyen tartalmú jeleneteket.

Eliminator: ez maga volt a csoda, ahogyan űrjárművünkkel a szalagpályán száguldottunk előre és lőttünk szét mindent, kivéve amit nem lehetett, mert azokat ki kellett kerülni. Fegyverzetünk folyamatosan fejlődött, és egyre kegyetlenebb harcjárművé váltunk. Mellesleg a zenéje is itt van még a fülemben.

The Last Ninja 2: az első rész kirobbanó sikere után nem volt kérdés, hogy a fekete ruhás harcos ismét tiszteletét teszi a Videoton tévénken. Mivel a hardveres alapok nem változtak, a grafika maradt ugyanolyan, azaz nagyon szép.

Az első rész nagyon nagy hatással volt rám, így remélem elnézitek nekem, ha beágyazom a címképernyő zenéjének videóját is, mely Ben Daglish géniuszát hirdeti:

Outrun: egyik kedvenc autós játékom. Szánsájn, görlz, bícs (így, hosszú í-vel), felhőtlen száguldozás remek sportkocsikkal. Persze szigorúan csajok kíséretében, mert ez csak úgy az igazi

 

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)