Hirdetés

Ezért lesz nyílt világú űrhajós játék az Everspace 2

|

Az Everspace 2 fejlesztői a sikeres Kickstarter kampánynak hála meg tudtak valósítani olyan terveket, melyre az első rész esetében még nem volt lehetőségük.

Hirdetés

Kifejezetten ígéretesnek tűnik az akciódús űrhajós széria második része, mely szakít az előd hagyományaival és teljes stílusváltáson megy keresztül. Míg az Everspace egy rougelike kaland volt, addig a folytatás már egy nyílt világú szerepjáték lesz, mellyel a Rockfish Games régi vágyát valósíthatja meg.

Hirdetés

Az Everspace 2 egyik fejlesztője Michael Shade most az IGN Summer of Gaming keretében mesélt a játékról és kitért arra a kérdésre, mely leginkább foglalkoztatta a rajongókat: miért váltottak stílust?

Shade szerint már a legelső játékot is nyílt világú RPG-nek tervezték, azonban rá kellett jönniük, hogy nem áll rendelkezésükre elegendő forrás ennek megvalósításához, ezért indultak más irányba. Azonban most, hogy túl vannak két sikeres Kickstarter kampányon, lehetőségük van megvalósítani, amit eredetileg akartak:

Arra is kitért, hogy rengeteg munkát fektettek abba, hogy az űrhajók nagyon széles választéka álljon a játékosok rendelkezésére, ráadásul minden járművet szinte a végletekbe menően képesek leszünk majd személyre szabni. A rengeteg képesség és felszerelés miatt már-már úgy tűnhet, hogy a lehetőségek végtelen tárháza áll rendelkezésünkre.

Az Everspace 2 decemberben landol Steam korai hozzáférésben, de azok, akik Kickstarteren támogatták a projektet, valószínűleg már korábban szétnézhetnek az űrben. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)