Hirdetés

Ezért lett Mortal Kombat 1 az új játék címe

|

A franchise atyja, Ed Boon avatott be minket a részletekbe.

Hirdetés

Az elmúlt napok a Mortal Kombat 1 bűvöletében teltek. A NetherRealm Studios látványos CGI előzetessel jelentette be, hogy az új rész egy teljesen új idővonalat fog elindítani a szériában, azóta pedig számos részlet kiderült: megtudtuk, hogy mit kapnak a gyűjtői kiadás vásárlói, hogy milyen vas kell a játék futtatásához, és azt is, hogy milyen karakterek kapnak helyet az első DLC-ben.

Bár az, hogy Liu Kang egy teljesen új idővonalat hozott létre már önmagában megindokolja, hogy miért indult elölről a számozás és nem Mortal Kombat 12 lett az új játék neve, azonban a visszajelzések alapján Ed Boon úgy érezhette, hogy tisztáznia kell a dolgokat, hiszen a Mortal Kombat 1 valóban a széria rebootja, ugyanakkor nem az 1992-es első rész remake-je. 

Hirdetés

A PCGamesN szúrta ki, hogy a leleplezés után tartott Kommunity Chat során magyarázta meg Boon, hogy miért Mortal Kombat 1 névre esett a választásuk: 

"A Mortal Kombat 1 egy új univerzum kezdete. Nem a Mortal Kombat 11 történetének folytatása, így a karaktereknek teljesen más szerepük van ebben az új idősíkban, és ezt szerettük volna kihangsúlyozni a címünkkel. Szóval ez a Mortal Kombat 1, egy teljesen új kezdet, ezeket a karaktereket új szerepekkel, új kapcsolatokkal fogjátok látni, és ez a fő katalizátora annak, hogy így neveztük el."

Tehát hiába a Mortal Kombat 11 volt az, ami felvezette az egészet, bizony nem azt a sztorit folytatják: Liu Kang, a tűzisten által megteremtett új idővonal friss vért pumpál a szériába, a karakterek egymáshoz fűződő viszonya is változni fog. Érdemes lesz figyelemmel követni a következő hetekben a híreket, ugyanis visszatérnek a Kombat Kast fejlesztői naplók, és a fejlesztők mesélnek majd nekünk az új gameplay mechanikákról, a játékmódokról, a karakterekről és a történetről is. 

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)